Etika és politika

2018. március 21. - Tarski

Mario Cattaneo olasz filozófus mondotta Herbert Hart jog fogalmára, miszerint annak lényege az, hogy abban nem lehet az erkölcsre utalni, vagy értékelő elemet bevenni. Bár itt most valóban a jog fogalom értelmezése volt a téma, mégis Cattaneo egy olyan problémára tapintott reá, ami az etika és a politika szövevényes kapcsolatára utal. Az elméleti alapprobléma az, hogy az etika egyáltalán meghatározza-e a politikát és ha igen, akkor milyen mértékben, illetve milyen határokig lehet ezt a determinációt megengedni.

 

Jómagam nem csodálkozom azon, hogy Hart arra a következtetésre jutott, hogy inkább egy etika nélküli jog legyen, minthogy az etika belezavarjon a jog Isteni szentélyébe. Azt ugyanis világosan látta, hogy a jog mindig az aktuális politikai hatalom politikai céljait tükrözi. Az etika pedig ezt alapozhatja és erősítheti meg. Ezért ahány hatalom, annyi különböző etika létezik. Ez lényegében a két ágens, tehát az etika és a politika kapcsolatának az első dimenziója. Az uralkodó etikával szemben állhat és általában szemben is áll az ellenzék etikája, ami azonban már egy második dimenziót jelent. A harmadik dimenzió pedig az, hogy az egyes egyének erkölcse is különbözhet egyrészt a politikai hatalom etikájától, másrészt az ellenzék etikájától. Mondhatjuk tehát azt, hogy szinte embertől emberig menve különbözhetnek az erkölcsök, amit egy általánosan megfogalmazott jogrend nem képes híven visszaadni, hiszen maga az általánosítás teszi lehetetlenné azt, hogy az erkölcsök sokféleségét tükrözze. Ezért mindig lesz olyan egyén, akinek az éppen aktuális jogszabály, vagy jogrend erkölcstelen lesz. Ebből következően a jognak azt a jellemzője, hogy egy adott politikai hatalom különös politikai céljait, és esetleg a hozzá rendelt erkölcsöt, netán etikát jelenítsen meg, nos, ezt mindenképpen meglévő sajátosságának kell tekintenünk. Azt a lehetőséget tehát nem lehet kizárni, hogy az aktuális jogszabály, vagy jogrend ne tükrözzön erkölcsi utalásokat, vagy értékelő elemeket, amit Hart kifogásolt, mert a jog mindig a politikai hatalom joga és mint ilyen, mindig normatív jellegű és azt kényszerként írják elő. A normatív jelleg pedig nem nélkülözheti az erkölcsre, vagy etikára való utalás lehetőségét, vagy értékelő elemként való értelmezését. A normatív jelleg már önmagában egyfajta állásfoglalást jelent arra nézve, hogy a politikai hatalom így és nem másként tartja jónak és helyesnek az egyén viselkedését egy adott probléma kapcsán. Erre kiváló példa az élethez való alapvető szabadságjog. Ez azt az erkölcsi útmutatást tartalmazza, hogy aki mások életét elveszi, az vét a hivatalosan kialakult etikával szemben.

 

Tehát akárhogyan is szemléljük a dolgot, a pozitív jog, aminek a kizárólagos létét követeli meg Hart, sohasem lesz az etikától mentes. Más szóval: minden jog, bármennyire is igyekszik pozitivista lenni, mindig etikailag “terhelt”. Azaz, így vagy úgy, mindig egy etikai felfogást, vagy eszmeiséget, egy morálfilozófiát tükröz. Ez egyebek mellett abból a tényből is következik, hogy a demokráciát sem úgy általában létezőnek, általában demokráciának tekintjük, hanem egy konkrét kor demokráciájának. Vagyis történiségében, azaz fejlődésében lehet helyesen megragadni és értékelni. Egy történelmi kornak pedig mindig megvolt a saját maga etikája, függetlenül attól, hogy azt az egyes egyén tudatosította-e magában, vagy sem. Az egyén, még ha nem is tudja, de mégis úgy viselkedik, mint az adott társadalom többi tagja, mert hasonulni akar velük és ezáltal, ennek erkölcsi felhatalmazásával másoktól is elvárja ugyanazt a viselkedésmódot. Tehát például a és a rossz etikai fogalma az aktuális korban, az aktuális demokráciában világosan megjelenik, megmutatkozik a konkrét viselkedésmódokban és az egyes egyéntől a társadalom természetes módon várja el azt, hogy ennek megfelelően viselkedjen.

 

Kant a “tiszta gyakorlati ész” alaptörvényét így fogalmazta meg: “Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen”. Ha Kant tételét megfordítjuk, vagyis az egyes egyének cselekedeteinek meg kell felelnie az általános törvényhozás elveinek, akkor ebből az általános elvből kell levezetni az egyes egyén konkrét viselkedésmódját. A jog ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy megfogalmazza és törvényi formába önti ezt az általános elvből folyó konkrét egyéni viselkedésmódot, és ami a legfontosabb momentum, azt normaként kötelezővé teszi. Így a jog, mint kényszernorma mindig szükségszerűen erkölcsi, etikai elemet is tartalmaz. Ezért sem lehet igaza Hartnak abban, hogy a jognak tisztán jognak kell lennie, és nem szabad annak erkölcsre, etikára utalnia, és nem tartalmazhat értékelő elemet sem.

                              hart.jpg

 

A jog mindig tartalmaz etikai elemet, még ha azt nem is vesszük észre, vagy azzal nem is értünk egyet. A liberális demokráciákban a politikai hatalmat a választók jelölik ki, így nem csupán politikai vezetőket választunk, hanem egyúttal etikát is, mert a hatalom által kialakított jogrend, amit kényszernormaként állítanak majd az egyes egyének elé, mindig tartalmaz etikai elemet is. Más szavakkal: jogrend mindig átmoralizált jogrend lesz, bármelyik politikai hatalom hozza azt létre. Ez az átmoralizált jogrend pedig átmoralizált politikát fog generálni. Nehéz olyan jogot elképzelni, amilyet Hart szeretne, tehát az etika nélküli pozitív jog. A jognak ugyanis éppen az a társadalmi funkciója, szerepe, hogy az adott politikai rendszer működését irányítsa. S mivel a politikai rendszerek fejlődnek, annak irányítása is változó feltételek mellett történhet meg, tehát a tárgyi jog tartalma folyamatosan változni fog. Ebben pedig nem lehetne olyan fogalmat a jog nyelvén megjeleníteni, ami egy általános emberi viselkedésmódot, mint például a humanitást, egy a tértől és időtől független viselkedésmódként lehetne leírni. A humanitás, mint etikai mérce csak egy konkrét tér-idő kontíniumban, egy konkrét esetben értelmezhető. Tudjuk azt, hogy ma már mindenkinek joga van az élethez, ezért halálbüntetést az Unióban nem lehet kiszabni, így a humanitás itt úgy jelenik meg, hogy még a legnagyobb bűncselekmény elkövetése sem jogosít fel egyetlen bírót sem arra, hogy a reá halálbüntetést szabjon ki. Ugyanakkor egy halálos kórban szenvedő betegnek megengedik azt, hogy önálló döntése nyomán eutanáziát hajtson végre. Itt viszont a humanitás éppen úgy jelenik meg, hogy hagyják meghalni, mert a további élet csak a szenvedéseit fogja meghosszabbítani. Mindkét esetben világosan kimutatható tehát az etikai, és az értékelő elem.

 

Az igazán nagy kérdés azonban itt most az, hogy az etika milyen mértékben hatoljon be a pozitív jogba és mennyire befolyásolhassa azt. Erre ugyan lehet általános szabályt alkotni, de nem biztos, hogy ezt alkalmazni is fogják a napi politikai életben. Az általános szabály pedig ez: az etikai elemnek addig szabad befolyásolnia a pozitív jogot, ameddig az nem veszélyezteti a politikai célok megvalósítását. Azaz a politikai célok megvalósítása kisebb-nagyobb mértékben mindig felülírhatja az etikát. Ám az etikai normák között vannak olyanok, amelyeket abszolút módon kell érvényesíteni a politikában, azokat egyetlen politikai cél sem írhatja azt felül. Ilyen etikai norma az előbb tárgyalt humanitás. De vannak olyan etikai normák, amelyeket lehet relatív módon alkalmazni, ha az valamilyen politikai célt szolgálhat. Ilyen lehet például a kereskedelempolitikában az egyenlő elbánás etikai normája, amit egyes országokkal szemben éppen politikai okok miatt nem alkalmazunk, sőt, embargót hirdetünk meg velük szemben. Ez utóbbi etikai norma ilyetén történő alkalmazását azonban idővel felül lehet bírálni és ha a politikai cél megköveteli és lehetővé teszi, akkor a korábban embargóval sújtott országokkal szemben már nem alkalmazzák.

 

A liberális demokráciákban a humanitáshoz hasonló alapvető etikai norma az esélyegyenlőség biztosítása, amit a jogegyenlőségből lehet levezetni. Ennek mindig abszolút módon kell befolyásolnia a politikát, azt még olyan nemesnek gondolt politikai cél sem írhatja felül, mint hazánk nagytőkés rétegének a kialakítása. Az ehhez kapcsolódó korrupciót tehát semmi sem igazolhatja, még az sem, hogy azt politikai célként fogalmazza meg a hatalom. Az a kormány, amelyik a kontinentális imperatív jogszemlélet örve alá bújva megsérti az esélyegyenlőség általános etikai normáját és a korrupciót politikai céllá teszi, rossz úton jár és végül is az országot morális fertőbe vezeti.

 

Debrecen, 2018. 03. 21.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr8313756618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.