Csapdahelyzet

2018. március 24. - Tarski

Nem akarok vészmadár lenni, de számunkra ez a választás is elúszott: a balliberális oldal volt olyan kedves, hogy eltaktikázta az ellenzéki összefogást és örülhet annak, ha a választáson hozza azt a formáját, amit a korábbi négy év közvélemény kutatási eredményei számukra jeleztek. Azt gondolom, hogy még talán annak különösen örülhetnek, ha önálló frakcióval bekerülnek a parlamentbe. Mondom ezt bő két héttel a választások előtt és az a gyanúm, hogy nem állok túlzottan távol az igazságtól. De április 8-án kiderül, hogy ki derül az örömtől.

 

A mai helyzet alapján inkább a jobboldalinak mondott pártoknak lehet sikeresebb a választás, ami egyúttal azt jelentené, hogy az a bizonyos inga most ismét a jobboldal irányába tért ki. A kérdés az, hogy mikor fog a baloldal irányába kitérni. A Fidesz változatlanul uralja a pártpreferenciák mezőnyét, és nagy-nagy hibának kell bekövetkeznie, hogy elveszítse a választást. Azt kell mondanom, hogy eredményes volt a migráns-ellenességre épített kampány, ami bár kissé unalmassá és közhelyszerűvé vált, mégis meghozta azt az eredményt, hogy nem veszítettek a 2,2 – 2,4 milliós szavazó táborukból. Hogy ez elég lehet-e a győzelemhez, ma még nem tudjuk, mindenesetre csak kevéssé múlik most már a balliberális ellenzéken. A kormánypárt tehát már most tervezgetheti azt, hogy a következő négy évben, immár a harmadik ciklusukban mit és hogyan tegyenek. Elvileg, hangsúlyozom elvileg elképzelhető ugyan az, hogy a parlamentben nem szerzik meg az abszolút többséget, de ott van a másik jobboldali ellenzéki párt, a Jobbik, akivel így vagy úgy sikerülhet megállapodni a közös kormányzásban.

 

S ha már szóba került a Jobbik, akkor róluk több pozitívumot tudok elmondani. Ma már szerintem világossá válhatott az, hogy az ún. néppártosodás folyamatát sikeresen túlélték és megtartották a legnagyobb ellenzéki párt státuszukat. Ez megítélésem szerint olyan teljesítmény, ami a Jobbik perspektívikus fejlődési lehetőségét is megalapozhatja. Az igaz, hogy sok régi választót elveszítettek, de idő közben sok olyan támogató csatlakozott hozzájuk, akik kiábrándultak a Fideszből, vagy valamelyik balliberális pártból. Egy további pozitívum az, hogy a nagy ellenzéki összeborulás során is megtartották a higgadtságukat és nem mentek bele abba az utcába, amibe a balliberális pártok akarták tuszkolni. Megmaradtak mindig nemzeti jobboldali pártnak, és ezt az identifikációjukat és vele együtt a hitelességüket nem adták fel akkor sem, amikor össze kellett volna állni a baloldali pártokkal. Meg kell mondani, hogy óriási kockázatot vállaltak ezzel, hiszen nagy valószínűséggel éppen az a több százezer, esetleg millió szavazat fog hiányozni a győzelmükhöz, amit a többi ellenzéki párt támogatói tudtak volna adni. De számukra sokkal fontosabb volt az, hogy megtartsák az identitásukat, valamint a hitelességüket és ezt kívülre is világosan kimutassák. Komolyan vették tehát azt a korábbi álláspontjukat, hogy a baloldali pártok 20. századi pártok, míg a Jobbik 21. századi pártnak tekintendő. Azt gondolom, hogy ez a magatartás nem most, hanem inkább később, akár a 2022-es választáson fog igazán gyümölcsözni. Addigra a párt lerázhatja magáról a korábban rájuk aggatott “fasiszta”, az “antiszemita” vagy a “cigánygyűlölő” párt jelzőket és egy igazi európai típusú demokratikus párttá válhat.

                                    valasztas_1.jpg

 

A komolyabb probléma ma a balliberális oldalon jelentkezik. A korábban célul kitűzött nagy ellenzéki összefogás nem jött létre, ezt ma már világosan lehet érzékelni. Sem a Jobbik, sem az LMP sem pedig a Momentum nem hajlandó egy gyékényen árulni az MSZP-vel és a DK-val, így ez a két utóbbi párt csak a saját támogatóira támaszkodhat. Ez pedig nagyon kevés lesz ahhoz, hogy beleszóljanak a győzelemért vívott harcba. Sőt, az MSZP ma már inkább a 10%-os parlamentbe jutási küszöb eléréséért harcolhat, mert több közvélemény kutató cég kimutatása szerint nem érik el ezt a szintet. Nagyon úgy néz ki, hogy a Párbeszéd párttal történt szövetkezés nem hozza meg a várt eredményt. Ez ma már sokkal világosabban látszik, mint akár két héttel korábban. Utólag persze ez érthető, hiszen a Párbeszéd lényegesen nem növelheti meg a szavazóbázisukat. Csupán az onnan jövő politikusok járhatnak jól, mert biztos befutó helyet kaphatnak az MSZP pártlistáján, amivel párhuzamosan a saját politikusaikat kellett hátrább sorolni. Ez a módszer pedig csak tovább gyorsítja azt az eróziós folyamatot, ami az utóbbi hónapokban a párton belül elkezdődött. Az MSZP-nek az sem jelenthet megoldást, ha újabb pártokat hívnak meg az összefogásba, mint például az Együtt-et, mert nincs mögöttük jelentős számú szavazó, akik jelentősen növelhetnék a bázisukat. Gyakorlatilag ma úgy néz ki a helyzet, hogy az MSZP éppen a rossz szövetségi politikája miatt akár frakció nélkül is maradhat az új parlamentben.

 

Nincs jobb helyzetben a DK sem, mert ma már egyáltalán nem bízhat az ellenzéki győzelemben, az előbb említett okok miatt. A támogatottságuk sem növekedett meg olyan mértékben, hogy elég nagy valószínűséggel kijelenthetnék azt, hogy bejutnak a parlamentbe és lesz önálló frakciójuk. Végeredményben csak az MSZP vezette pártszövetséggel való sakkozás maradt meg számukra arra nézve, hogy nagyobb eséllyel induljanak az egyéni választókerületi győzelem érdekében. Ez pedig sem az MSZP-nek, sem a DK-nak nem sokat hozhat a konyhára, mert a Jobbik, az LMP és a Momentum nem léptet majd vissza annyi jelöltet, hogy az számottevően növelné az egyéni győzteseik számát. A balliberális pártok egyre inkább a felesleges zárvány képét mutatják fel a politikai palettán, amelyek még ugyan léteznek és működnek, de igazán nem szólnak majd bele a nagypolitikai történésekbe. Talán ideje lenne azon gondolkodniuk, hogy nem volna-e szükség a teljes vérátömlesztésre, és a régi hiteltelenné vált politikusaik leváltásával egy teljesen új politikusi garnitúrával megjelenni a következő választáson.

 

Az utóbbi időszakban sorra jelennek meg olyan felmérések, amelyek azt próbálják kimutatni, hogy egy adott választási körzetben ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt a győzelemre. Ezzel kapcsolatban a következőt kell mondanom. 1. ezeket a felméréseket nem reprezentatív mintán végezték el, ezért annak eredményét nem szabad készpénznek venni. Az, hogy különböző cégek által elvégzett felmérések különböző eredményt mutatnak ki, éppen azt jelenti, hogy azokat valóban nem lehet irányadónak tekinteni. 2. még ha reprezentatív mintán végeznék is el a felmérést, akkor sem jósolhatjuk meg a tényleges eredményt, mert nem ismerjük elég jól a választók gondolkodását. 3. ha minden felmérés reális eredményt mutatna, akkor sem írhatná felül azt a tényt, hogy a teljes ellenzéken belül nincs arra hajlandóság, hogy mind a 106 egyéni választási körzetben egyetlen jelöltet indítson. E nélkül pedig igazán nincs remény arra sem, hogy győzzenek a Fidesz felett.

 

Ezeknek a felméréseknek azonban van egy járulékos hozadéka. Az egyik felmérés szerint ugyanis a Jobbik szinte tarolna az egész országban és csupán néhány egyéni körzetben lehetne balliberális győzelem. Korábban a balliberális pártok azt állították, hogy a kormányváltás érdekében félre kell tenni a pártérdekeket és vissza kell lépni annak a jelöltnek a javára, aki a legesélyesebb a Fidesz jelölt legyőzésére. Ha ezt a logikát követnénk, akkor minden a Jobbik által vezetett egyéni körzetben vissza kellene lépnie az MSZP-s és a DK-s jelölteknek. Ez egy csapdahelyzet, mert ezzel párhuzamosan mindkét párt célja az, hogy önálló frakciója legyen a parlamentben. Vajon melyiket választják: a kormányváltás álmát vagy az önálló frakció valóságát?

 

Debrecen, 2018. 03. 24.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr2313775562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.24. 07:39:44

A ballibek sikeresen kampányoltak és kampányolnak a Jobbiknak, ez a legviccesebb az egészben.

Jakab.gipsz 2018.03.24. 11:51:06

Itt csak a Soros-Simicska duó kampányol az ország megosztásáért és ez a lényeg.

Soros pedig a nyitott társadalom gender diktátora, Soros az a kevély kisisten, aki Magyar nép és Európa jövőjét meg akarja szabni.

Elegendő ennyit tudni amikor elmegyünk szavazni.

Jakab.gipsz 2018.03.24. 15:21:55

Kiegészítés: " Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát" J.A.

Janossz 2018.03.25. 13:32:34

Gondolom, az ellenzék köszöni az aggódást, de valami azt súgja, a kormányért is elkezdhetnéd már a sakálszűkölést...

Andy73 2018.03.25. 13:55:31

Elég jó a cikk, de ezek összességében remek hírek, nem vészmadárkodás.

"Nagyon úgy néz ki, hogy a Párbeszéd párttal történt szövetkezés nem hozza meg a várt eredményt."
És ha azt várják, hogy kivezessék őket a parlamentből?

"A balliberális pártok egyre inkább a felesleges zárvány képét mutatják fel a politikai palettán, amelyek még ugyan léteznek és működnek, de igazán nem szólnak majd bele a nagypolitikai történésekbe."

Azért nem feleslegesek, mert a demokráciában több induló kell, szükség van vesztesekre is.

mh1973 2018.03.25. 14:01:41

Mások szerint az mszp-pm meg a rosszabbikot is előzni, erről ennyit. Egy biztos a fityisz verhető, de nem így. A rosszabbik csak izmozik, hogy ő legyen a legerősebb ellenzéki, kormányváltást nem akarnak, a balközépen meg a talán 5%-os és a talán még náluk is gyengébb dk okozza a nagy galibát, pedig ha ügyesek lennének, akkor itt 30+%-ot is elérhetnének közösen, letarolhatnák egész bp-t és egy csomó vidéki nagyvárost!

mézesmackócskácska 2018.03.25. 14:25:42

A Fidesz csupán egy zajos kissebbség. Max egy rövid kacajt érnek meg.

kentersturz 2018.03.25. 15:01:55

Az emeszpépnek akkor is lehet frakciója, ha listán nem érik el a 10%-ot.
Öt egyénit kell 'csak' nyerniük, amire megvan az esélyük.

nemecsekerno_007 2018.03.25. 15:24:22

Tökéletes helyzetelemzés! Sajnálatos, hogy 30 évvel a rendszerváltás után tűnnek csak el az MSZMP utódpártjai. Ez az ára a rendszerváltás hamis kompromisszumainak

Orbán egy Palpatine 2018.03.25. 15:56:22

@Jakab.gipsz: A fidesz prominensei mára milliárdosra lopták magukat. A gázszerelőik és a haverjaik is. Közben már az alapvető közellátási funkciók is rohadnak. A fidesz pedig csak hülyíti a hülye választóit a migráncsozással és a folyamatos ellenségkereséssel. Többen kell lenni mint a hülyék és egy irányba kell szavazni.
Elegendő ennyit tudni amikor elmegyünk szavazni.

bekerült 2018.03.25. 16:22:57

Tarski, Tarski !

Cseppet sem változol !

A kiinduló pontod már eleve hibás.
Nem is törekszel arra, hogy a valóságot akard meg fölvázolni, ha nem utat engedsz a baloldal iránti gyűlöletednek.
A baloldalt nem kell szeretni, elég, ha reálisan mutatod be.
A realitás az, hogy a DK pl. , az a párt, amelyik nem akar csak egy koordinált indulást és következetesen elutasította a JOBBIKKAL való bármilyen szövetséget !
Erre te úgy állítod be, mintha szövetséget ajánlott volna a JOBBIKNAK !
Meg vagy te húzatva.
Az MSZP is hasonló képpen nyilatkozott és csak az LMP az, amely el tudja képzelni a JOBBIKKAL való szövetséget.
A DK-t szinte minden felmérés 10% körül méri, de te következetesen 5 %-ot vizionálsz.
Te tudod.

Szőt se pazarolsz rá, hogy a FIDESZ a választások legnagyobb csalására készül és már 450 000 külföldi regisztrált szavazóra lehet számítani, akit megvettek kilóra !
Ennyit a magabiztos kormányzati előnyökről.

Maga baloldalinak való elemzőként egy árva szót sem ejtel olyan hatalmi előnyökről, mint a média fölény, az anyagi, hatalmi előnyok, stb.
Nagyon kilóg a lóláb már megint, lassan Bayer Zsolttal kell versenyezned, mert oda tartozol.

ami szabad 2018.03.25. 16:48:59

Nos, inkább érzelmi alapúnak találtam, mint megalapozottnak az írást. Azzal együtt, hogy a "baloldal" számtalan bénázása -esetleg valós "árulása" - jól látszik bárkinek, és tény, hogy összeszedettebben kampányol a Jobbik, más helyzetben vannak. A 2014-es összefogásosdi nyilván nem ismételhető meg közröhej nélkül. Új helyzet az LMP nagy - nehezen elért nyitása jobbra és balra is, melyet egyértelműen ovi 15.-i kevéssé félreérthető nyílt fenyegetése váltott ki. ( amikor olvastam, guvadt a szemem, és azt kérdeztem én: Mi van b+ lövetni is fog a kis g. ? Szóval, teremtett egy új helyzetet ez a kis beszeszelt arrogáns megszólalás. Ám ha megnézed az opciókat a sok-sok tippelős játékban, azt láthatod, Bp-t nagyjából elviheti a baloldal, + néhány nagyvárosi egyénit ( Pécs, Szeged, Miskolc, és van még 4-5 olyan hely ahol sanszos, a kistelepüléseket viheti a Jobbik ha mögé áll és nem osztja meg a szavazókat a baloldal. Feladat adott, ha váltani akarsz: nézd meg, hol ki a sanszos, és húzz egy x-et egyéniben oda, ahová kell. Listára meg szíves szerint. Ha ez a fidesz, és csak az oszd meg játszmát játszod, az is a te dolgod, akkor húzd oda, De ha valóban váltásra játszol, akkor nem kéne összezavarni az egyre tisztuló képet!

BaitHrunner 2018.03.25. 17:29:10

Miért kéne bárkinek is az MSZP-vel vagy a DK-val összefognia?

ben2 2018.03.25. 17:29:23

Néhány kiegészítés:

Ha a Fidesz nem szerez kormánytöbbséget, akkor nem fog a Jobbikkal tárgyalni, hanem hagyja, hogy a Jobbik a ballibekkel egyezkedjen, amíg az ellenzék végleg le nem járatja magát. A sikertelen koalíciós tárgyalásokat követő megismételt választásokon ezek után az ellenzéki választók nagy része otthon marad és a Fidesz simán behúzza a kétharmadot.

A Jobbik nem tudja lerázni magáról a fasiszta jelzőt, mert azt eleve olyanok aggatták rá, akiknek nincs szükségük érvekre a "fasiszta" és a "náci" jelzők használatához, az ő fogalomtárukban a náci annyit jelent "aki nem velünk van". (Lásd még: diktatúra, terror, megfélemlítés, korrupció stb.)
Most a ballib szekértábornak éppen nem áll érdekében nácizni, de ez csak átmeneti fegyverszünet. Ha a választásokon kiderül, hogy a Jobbik felszippantotta a ballib szavazótábor jelentős részét (amire az átszavazások miatt komoly az esély), akkor garantáltan be fog indulni az antiszemitázás.

Az MSZP szerintem neccesen, de el fogja érni a 10%-ot, ahogy a DK is bőven a bejutási küszöb fölött fog teljesíteni. Ez első sorban a részvételi aránytól függ, de általában a fővárosban magasabb a részvételi arány, ami a balosoknak kedvez, így a ballib listák pár százalékkal biztosan több szavazatot fognak kapni, mint amit a felmérések mutatnak, ez szinte minden válaasztáson így volt.

Az ellenzék által nyerhető egyéni helyek eloszlását illetően egyetértek, az az esetek nagy többségében a Jobbiknak kedvez, így ugyan a ballibeknek nem a frakcióalakítás lesz a tét, de az már nagyon nem mindegy, hogy a megfeszített munkájuk gyümölcsét (értsd: szavazótáboruk gyűlölet-extázisba hergelése) a Jobbik aratja-e le. Ha a baloldal legalább az MSZP-DK-LMP mandátumok összességét tekintve nem nyomja le a Jobbikot április 8.-án, azzal végérvényesen átpasszolja az ellenzék vezető szerepét a Jobbiknak. Így már a következő ciklusban a balosok valóban a túlélésükért fognak küzdeni, mivel a Jobbik fogja begyűjteni a kormányellenes szavazatok jelentős többségét, így kétfrontos állóháborúra kell berendezkedniük.

ben2 2018.03.25. 17:38:53

@ami szabad:

"Mi van b+ lövetni is fog a kis g. ?"

Eddig a rendszerváltás óta egy valaki lövetett és az nem Orbán volt.

Az LMP a hódmezővásárhelyi eredményre reagálva nyitott, hogy lám-lám, ha függetlenre mázolunk egy jobbikost, mindenki mögé áll, de jól elbújik, nehogy nyilvánvaló legyen, hogy kik támogatják, akkor akár nyerhetünk is. Na ez nem tetszett Fletóéknak, mert ők nem nyerni, hanem szavazatmaximalizálni akarnak, meg bukta esetére bűnbakot gyártani.

Ami az átszavazósdit illeti: az ellenzéki pártok is azért alibiznek visszalépés helyett, mert a koordinált szavazással is csak kormánybuktatást lehet elérni nem kormányváltást, mert váltáshoz azt is tudni kellene, hogy mire akarnak váltani.
Márpedig ha még a jelölésben sem tudnak megegyezni, mi lesz itt, ha kormányozni is kell?
Az "elszámoltatás, alkotmányozás, választási törvény módosítás, aztán új választás" álmodozást hagyjuk, mert ahhoz egyrész kétharmad kell, másrészt az új választáson is hasonló arányban oszlanának el a szavazatok, márpedig ha az egyik oldalon ott áll a 40%-os Fidesz, akkor a másik oldalon vagy Jobbik-ballik koalíció kell, vagy marad a patthelyzet.

Szálló monitorok 2018.03.25. 17:41:34

A Fidesznek kb. 2 millió szavazója van.

A baloldal 2010 óta a másik 8 millió nevében beszél. Most is napi szinten hallani olyat, hogy ők az emberek milliói nevében szólnak. Azt is napi szinten hallani, hogy a fidesz csak egy szűk kisebbség, nem a többség véleménye.

Ehhez képest a baloldalon elkeseredett harc megy minden egyes szavazatért. Valami itt kurvára nem stimmel...

Jakab.gipsz 2018.03.25. 18:12:28

@bekerült: Te csak ne oktasd ki, Tarskit !

Tarski nem gyűlölt és nem uszított, senki ellen sem, pedig már papírra vetett néhány sort, ez tény!

Nem kedveli az Orbán kormányt, ez is tény, álláspontja kifejtéséhez is joga van, ez pedig a hazánk demokratikus berendezkedettségét visszaigazolja. Ez is tény.

midnightcoder2 2018.03.25. 18:17:11

@Szálló monitorok: A liberósbolsik azért vannak szarban, mert arra a helyzetre amiben az ország - de igazából egész Európa is - van, nem igazán létezik jó szociálliberális lépés. Nem véletlenül nem is nagyon próbálkoznak ezek a pártok bármiféle értelmes alternatívát felmutatni, az egyetlen érdemi mondanivalója a balfékeknek kb. az, hogy az Orbán lop. Ami azért nem ért sokat, mert hát ők is voltak kormányon, és láttunk mi már karón kakaóbiztos varjút, ráadásul az elmúlt 8 évben ez is megkopott egy kissé. Ezen túl még a proletárok irigységére próbálnak rájátszani (fizessenek a gazdagok, egykulcsos adó felszámolása, stb) de ezzel 80-as IQ felett nemigen lehet megvenni még a proletárt sem. Azzal pedig, hogy milyen jó lenne Európába beengedni az afrikai nyam-nyamokat szintén nemigen lehet túl sok szavazóra szert tenni, különösen azoknál akiknek a gyereke valahol nyugaton mosogat az ittenihez képest jó pénzért, és akiknek a migrik tényleg elvehetik a munkáját.

A szociknak addig volt a jó, amíg megvolt az a jó kis ex-munkásőr szavazóbázis, aki akkor is rájuk szavazott amikor kilopták alóluk az országot privatizáció címén, elvégre ők voltak a Párt. De ez a generáció mára már kiöregedett. Azóta balfék oldalon nem sok babér terem.

midnightcoder2 2018.03.25. 18:19:45

@bekerült: "A realitás az, hogy a DK pl. , az a párt, amelyik nem akar csak egy koordinált indulást és következetesen elutasította a JOBBIKKAL való bármilyen szövetséget"

A DK önmagában is egy vicc. A Gyurcsánnyal megcsináljuk plakátjuk szerintem több szavazót hozott Orbánnak, mint a Stop Soros. :-D :-D :-D

chrisred 2018.03.25. 18:21:54

Nem értem az alapfelvetést. A parlamenti frakciót pártlistán kell biztosítani. Ha ott nincs meg a pártnak az 5%-a, miről beszélünk?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.03.25. 18:26:07

Egész realista.
Ket het múlva indul a kiszavazoshow srácok.

élveteg 2018.03.25. 18:31:52

@midnightcoder2:

"egykulcsos adó felszámolása, stb) de ezzel 80-as IQ felett nemigen lehet megvenni még a proletárt sem."

Pontosan Nézze meg ezt :

" A béremelésnek köszönhetően 2018-ban havi nettó jövedelem elérheti a 320 ezer forintot."

www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujabb_multinal_lobbiztak_ki_komoly_beremelest.658282.html

Az hétszentésg hogy hogy a netto 320 ezer forintos jövedelmmel rendelkező embert ezek már a gazdagok közé sorolnák és rábasznák a második kulcsot

élveteg 2018.03.25. 18:44:38

@chrisred:

Honnan kezdődne a második kulcs maga szerint Bruttó havi bért kérek

chrisred 2018.03.25. 18:57:44

@élveteg: Ahol az első, 0%-os kulcs végetér.

élveteg 2018.03.25. 18:58:56

@chrisred:

Szóval nem tud válaszolni

chrisred 2018.03.25. 19:05:55

@élveteg: Tudnék, ha olyan kormányunk lenne, amelyik hivatalosan számontartja a létminimum mindenkori határát. A 0%-os kulcsnak minimum addig kellene tartania.

ben2 2018.03.25. 19:12:51

@chrisred:

Ehhez nem kell a kormányra mutogatni, elég a józan ész szerint becsülni: mennyi az a havi bruttó bér, ami szerint ma valakit gazdagnak lehet tekinteni?

chrisred 2018.03.25. 20:41:57

@ben2: A gazdagság vagyoni helyzetet jelent, itt pedig jövedelemről van szó.

BaitHrunner 2018.03.25. 21:15:05

@élveteg:
"Az hétszentésg hogy hogy a netto 320 ezer forintos jövedelmmel rendelkező embert ezek már a gazdagok közé sorolnák és rábasznák a második kulcsot"
Ennek minimum a duplája, de inkább valahol 800.000 és 1.000.000 között lenne értelme a legmagasabb kulcsnak.
Ettől függetlenül én is úgy gondolom, hogy ezeknél a tökkelütötteknél az átlagbér már ezzel adózna.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.03.25. 22:14:02

@élveteg: @BaitHrunner:
Borítékolni lehet, hogy ballibbant hatalomátvétel esetén bevezetik az ingatlanadót, mégpedig vastag ceruzával. A mai ingatlanhelyzetben már az egytized százalékos kulcs is komoly érvágást jelent, de ennél jóval magasabb kulcsról voltak terveik az utolsó alkalommal amikor szabadon tervezgettek. Most pedig lakásokat kell felszabadítaniuk a migránsoknak ami tovább növeli a nyomást

Az szavazzon rájuk, aki földönfutó akar lenni

VT Man 2018.03.26. 00:31:42

@Szálló monitorok:
"Ehhez képest a baloldalon elkeseredett harc megy minden egyes szavazatért. Valami itt kurvára nem stimmel..."

Ja, a matematika, azt a tantárgyat kormányváltás esetén eltörlik.

A valószínûség számítás tantárggyal együtt, mert az is ellenük van.

VT Man 2018.03.26. 00:35:34

@BaitHrunner:
Tiszta idióták, mert ha tudnám, hogy a felsõ kulcsot csak 1 millió körül vezetnék be, talán rájuk szavaznék. Mondjuk aki 1 milliót keres, az megtalálja a módját az SZJA kerülésnek, így megint csak nincs értelme a felsõ kulcsnak.

Az megvan, hogy az egykulcsos szja miatt 1-2 ingatlant kiadni legálisan jobban megéri, mint kockáztatni feketén kiadással?

midnightcoder2 2018.03.26. 07:46:03

@VT Man: "Az megvan, hogy az egykulcsos szja miatt 1-2 ingatlant kiadni legálisan jobban megéri, mint kockáztatni feketén kiadással?"

Ez a kisebbik baj ezzel. A nagyobbik az, hogy ha fiatal vagy, van nyelvtudásod, és piacképes tudásod, akkor eleve nem tűnik annyira jó ötletnek itt maradni. Ha a többkulcsos SZJA kihúz vagy havi 50 ezret a jól kereső, többnyire multinál melózó értékes szakemberek zsebéből, az már elég jó motiváció arra, hogy húzzon el innen a fenébe. És ha megteszi, akkor innentől kezdve sem többkucsos, sem egy kulcsos, sem semmilyen SZJA-t nem fizet, plusz TB-t sem, plusz a munkáltató által befizetett dézsmák sem jönnek. A helyére pedig nem lehet odaültetni egy 8 elemis hátrányos helyzetűt. A kieső bevételt pedig állam bácsi vagy pótolja = adóemelés = még több ember távozik, vagy a szociális rendszert vágja vissza, amit pedig pont a legcsóróbbak szívnak meg.

John Doe3 2018.03.26. 08:55:21

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Pécsett (és sok más helyen) a FIDESZ (igen, a FIDESZ!) már rég bevezette az ingatlanadót. Úgy légyszi, ismerkedj meg a tényekkel is, mielőtt hozzászólsz (feltéve persze, hogy jóhiszemű és korrekt vagy).

John Doe3 2018.03.26. 08:57:25

@VT Man: Megnyugodhatsz. A Bajnai-kormány SZJA-tervezete szerint (amit természetesen OV kisöpört, ahogy hatalomra került) éves 15 millió Ft fölött kezdődött volna a második kulcs.

John Doe3 2018.03.26. 08:58:42

@midnightcoder2: Lehet, de ha a focit vágná vissza, akkor mindezt kompenzálná, ui. a focira költött éves ráfordítás az eü. kiadások 3x-osa.

GyMasa 2018.03.26. 15:18:38

@chrisred:
A szemelyi jovedelemado rendszernek nem feladata a szegenyseggel kuzdeni.
A szja rendszer az aranyos kozteherviseles eszkoze, azaz eloteremteni az allam mukodesenek anyagi alapjait.
A szegenyseg ellen a szocialis haloval kell kuzdeni.
Azzal lehet celzottan tamogatni azokat, akik _TENYLEG_ szegenyek, es nem csak a 0%-os minimalber, plusz zsebbe 300k netto-val vannak "bejelentve". Mert azoknak semmi szukseguk nincs arra a havi <25000 HUF-ra amivel tobb maradna a zsebukben egy 0%-os also kulccsal.

GyMasa 2018.03.26. 15:22:26

@John Doe3:
...Lehet, de ha a focit vágná vissza, akkor mindezt kompenzálná, ui. a focira költött éves ráfordítás az eü. kiadások 3x-osa...
A focira a 2018-as koltsegvetessel egyutt koltottek 800 milliardot, 8 ev alatt
AZ egeszsegugyre, oktatassal egyutt pedig EVENTE koltunk 2000 milliardot.

József Körmendy 2018.03.26. 16:09:42

@Mr Elios: Kit érdekel, hogy a gázszerelőkkel mi van. Csak az számít, hogy a komcsikba (mszp, dk, lmp stb.) rúgjunk.

bekerült 2018.03.26. 16:40:01

@midnightcoder2:
Ez csak a te és a hozzád hasonlók véleménye , akik ugye nem látnak az orruknál tovább.
Savanyú a szóló a számotokra, azt elismerem, de a politikai vakság attól nem múlik el, ha Gyurcsányt ekéziktek
A tény az, hogy a DK a fennállásának legjobb eredményére készül és ez Gyurcsánynak köszönhető !
Az is tény, hogy Gyurcsány telt házak előtt tart beszédeket és elismerten a legnagyobb ellenfele Orbánnak !
A többi csak rizsa !
!

bekerült 2018.03.26. 16:47:04

@Jakab.gipsz:
Demokratikus berendezkedés ????

Hogy oda ne rohanjak !
Le mered ezt írni, akkor amikor a vezéred is illiberális államról beszél ?

Meg vagy te húzatva !
Igen Tarskival kapcsolatban is !
Régi ismerősök vagyunk már és tisztában vagyok vele, hogy ki és micsoda Tarski !

Együtt se értek egy pofa bagót se !