Farkasok és bárányok

2018. április 04. - Tarski

Már csak néhány nap van hátra és az urnák elé járulhatunk az állítólagos sorsdöntő választás érdekében. Addig azonban még van idő arra, hogy ki-ki a pártállásától függően jobb- vagy balegyeneseket helyezzen el a politikai ellenfelén, sőt, övön aluli ütéseket is mérjen rájuk. Vagyis ha eddig nem volt eléggé mocskos ez a választási kampány, akkor még az lehet és lesz is, és minden párt igyekszik még kihasználni az adandó lehetőséget arra nézve, hogy a kormányzásra való egyedüli elhivatottságát bizonyítsa.

 

Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: régen láthattunk ilyen durva és embertelen kampányt, mint amilyen most dúl a hatalom és az ellenzék között, de még az ellenzéken belül is. Merthogy érdekes módon éppen az ellenzéken belül folyik a legdrámaibb küzdelem a képviselői helyekért, holott éppen nekik kellene tudniuk azt, hogy a lehetőségeik igencsak behatároltak. Persze, meglehet, hogy éppen ezért ilyen forró a hangulat és születnek olyan megállapodások az egyes pártok között, amit egyébként legszívesebben sohasem kötöttek volna meg. Egyedül a Fidesz nem ment bele az adok kapokba, amit talán az tesz megmagyarázhatóvá, hogy más pártokkal szemben nekik sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy bezsebeljék azt a támogatottságukat, amit eddig is a maguk mögött tudhattak. Az igazi kérdés csupán az, hogy ez mennyire lesz elegendő? S itt lép be az a probléma, hogy ezzel a támogatottsággal mennyit tud szembeállítani az ellenzék, merthogy ennek a választásnak a végső kimenetelét éppen ez fogja meghatározni. Ma már úgy számolnak, hogy ellentétben a korábbi 6 millióval ha 7, esetleg 7,5 millió szavazó megy el a választásra, akkor szinte biztosnak tekinthető az ellenzéki győzelem. De hogy mi lesz utána, azt talán senki sem tudná megmondani.

 

Az biztos, hogy az ellenzék körében létezik egy súlyos belső ellentmondás, amit sem most, sem később nem tudnak feloldani és ami egyáltalán nincs meg a Fideszen belül. Ez pedig az, hogy minden párt egyszerre rivális és egyszerre szövetséges. Rivális olyan szempontból, hogy a másik párt sikere egyúttal a saját pártjának a kudarcaként értékelendő és ez fordítva is igaz: a másik párt kudarca a saját pártjának a sikere. Szövetséges viszont olyan szempontból, hogy igyekeznek együtt leváltani a Fideszt, és ehhez még feladnák a politikai filozófiai identitásukat is. Ezért jöhetett létre olyan pártszövetség is, mint az MSZP és a DK megállapodása, ami azért pikáns, mert a a DK pontosan azért vált ki 2011-ben az MSZP-ből, hogy egy korrupciómentes tiszta pártot hozhasson létre. Tehát ha a hatalom megszerzéséről van szó, akkor félre lehet tenni a korábbi ellentétet, és feladva a különös balliberális identitásukat, szövetkezni lehet a nagy riválissal is. De nem volt ilyen szerencsés e két párt a Jobbikkal és az LMP-vel. A Jobbik kétségtelenül egyfajta kényszerhelyzetben van, hiszen az identitásuk megőrzésével egyúttal a politikai túlélésüket alapozhatják meg és biztosíthatják hosszabb távon. A helyzet ugyanis az, hogy amikor ez a párt rálépett a néppártosodás rögös útjára, akkor sok radikális tagjukat elvesztették, akik éppen a Jobbik radikalizmusa miatt váltak a Jobbik támogatójává. A párt több belső felmérése szerint ha lepaktálnának a balliberális oldallal, akkor még azt a néhány százezer régi tagjukat is elveszítenék, akik eddig kitartottak a néppártosodás mellett. Ez a kényszerpálya pedig nyugodtan mondhatta azt a párt vezetőivel, hogy eszmei okok miatt nem kívánnak szövetségre lépni a balliberálisokkal. Más szóval itt már a hatalom leváltása nem elsődleges célként jelenik meg, helyébe az identitás megőrzése lépett. Ennek az egész dolognak az a további érdekessége, hogy a DK is kinyilatkoztatta azt, hogy nem hajlandók együttműködni a Jobbikkal, mert azt egy báránybőrbe bújt farkasnak tekintik. Vagyis ez a nem együttműködési készség mindkét oldalról megerősítést nyert, ami egyúttal eleve lehetetlenné tette a közös fellépést a Fidesszel szemben. Az egy naiv elképzelés, hogy a Jobbik egyedül képes lesz leváltani a hatalmat, mert sohasem került a Fidesz közelébe a támogatottság tekintetében. A választások eddigi tanulsága szerint pedig a közvélemény kutatási adatok jó közelítéssel megjósolták a végeredményt is. De megítélésem szerint a Jobbik politikusai jól teszik, hogy a hatalom megszerzésének és az identitás megtartásának kibékíthetetlen és megoldhatatlan ellentmondása közül az identitásuk megőrzését választják. Most ugyan várhatóan nem tudják legyűrni a Fideszt, de a párt élni fog tovább és 2022-ben egy újabb lehetőség nyílik a győzelemre.

 

Az LMP helyzete is sajátos, mert 2010 előtt éppen azzal a céllal jött létre, hogy meghaladja az akkori szocialista párt politikáját és egy más politikai kultúrát honosítson meg. Ez az alapállás pedig szöges ellentétben áll azzal a kívánalommal, hogy egy mai ellenzéki szövetség részesévé váljon. Voltak náluk bizonytalanságok, hogy feladják-e az eredeti álláspontjukat, különösen akkor, amikor erre kifejezetten felszólították a balliberális ellenzéki pártok. Ekkor az LMP ahhoz kötötte a közös szereplés lehetőségét, ha abba a Jobbik is részt vállal majd. Ez logikus lépés volt a részükről, hiszen egy kis matematikával jól megjósolható volt az, hogy csak a teljes ellenzéki összefogás vezethet győzelemre. S a párt vezetőinek a javára volt írható az, hogy feladva minden averziójukat a Jobbikkal szemben, képesek voltak leülni velük és tárgyalni az összefogásról. A Jobbik persze nem tehetett mást, mint a fentebb jelzett okok miatt visszautasítani ezt az ajánlatot. Ezzel pedig a kör bezárult, nem lehet teljes ellenzéki összefogás.

                                 medgyessy.jpg

Tehát végül is az ellenzéken belül egy három osztató erőtér alakult ki: a Jobbik, az LMP és a balliberális ellenzék, amelyik mellé még további sok kis pártra osztódik a maga sok kis érdekeivel egyetemben. S a lényeg most következik: ha ez marad a választásokig, akkor csak az a kérdés, hogy a Fidesz mennyivel fog nyerni. Hiszen ha egy tágabb összefüggésbe helyezzük ezt az állapotot, akkor azt kell mondanunk, hogy a teljes populáció egyharmadát a Fideszesek, egyharmadát az ellenzék és az egyharmadát a bizonytalanok uralják. Nem akarom lehűteni az egyes ellenzéki pártok túlfűtött kedélyeit, de most a teljes populáció egyharmadának az egyharmadát tudhatják a maguk mögött. Ilyen feltételek mentén pedig szinte semmit sem jelenthet az, hogy a bizonytalanok közül néhány százezer szavazót esetleg még a maguk mögé állíthatnak. Számukra a bukás jó előre megjósolható. Ezért volt igaza Medgyessy Péternek és Heller Ágnesnek akkor, amikor a Jobbikkal történő kiegyezést és szövetség kötést forszírozták. Őket akkor is és most is sokan gyalázták érdemtelenül, de ma már néhány nappal a választások előtt be kell látni azt, hogy a Jobbik és az LMP nélkül nem lehet leváltani a Fideszt.

 

Mindezek nyilván nem azt jelentik, hogy nem érdemes elmenni sem a választásokra. De, el kell menni minden embernek, mert azzal nem egyszerűen a Fidesz kétharmados győzelmét lehet megakadályozni, hanem az ellenzéki pártok stabil túlélését is lehetővé teszik. S itt most a túlélésen van a hangsúly, mert azzal egy újabb esélyt teremthetnek arra, hogy 2022-ben nyerni tudjanak. Nyilván akkor egy másféle felállás jöhetne számításba, de a remény mindenképpen megmarad a győzelemre. Addigra pedig meglehet, hogy a farkasokból bárány lesz, és a balliberális pártok identitásának teljes feladása nélkül lehet velük választási szövetséget kötni, amire a Jobbik is készséget tanúsíthat.

 

Debrecen, 2018. 04. 04.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr2213804810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.04.04. 20:12:38

"ami azért pikáns, mert a a DK pontosan azért vált ki 2011-ben az MSZP-ből, hogy egy korrupciómentes tiszta pártot hozhasson létre"

Ami Gyurcsánnyal az élen legalább annyira vicces, mint hogy Öszöd után ezt az izét demokratikus koalíciónak hívják.

Amúgy Orbán leváltásának kb. az lenne az egyetlen esélye, ha mindenki aki kormányváltást akar, a Jobbikra szavazna. A baloldalnak egyedül nincs esélye, és egy Jobbik-MSZP-DK koalíció sem lenne hosszú életű. Sőt, egy MSZP-DK sem, mivel Fletó nem nyugodna addig, amíg ő nem ül a bársonyszékben, ami hosszú és terméketlen intrikát jelent. Az egyetlen esély, ha ezek Orbánékkal együtt takarodnak el. Ami sajnos elég valószínűtlen, így a választások után jó eséllyel minden marad a régiben.

Gaspen 2018.04.04. 20:12:41

"De, el kell menni minden embernek, mert azzal nem egyszerűen a Fidesz kétharmados győzelmét lehet megakadályozni, hanem..."

..hanem a 3/4-t megerősíteni. Például.

Tom-Tom90 2018.04.04. 20:13:27

Amíg Gyurcsány és az MSZP el nem tűnik a süllyesztőben, addig sajnos a Tv-t néző, Nyugati Fényen szörfölő és Blikket olvasó nyugdíjas szavazók által szanaszét trollkodják ezek az álbaloldali MSZP-DK-s pártok az ellenzéket. Erre összefogást építeni?? :D LOL

Technikai koalíció nélkül ez már alapvetően halálra volt ítélve, tehát nem kell ebben a szituban a Jobbikot és az LMP-t hibáztatni.

JorEl 2018.04.04. 20:48:23

Azért vicces, hogy kik akarnak kormányváltani, a DK pl az egyik bp-i kerületet teliplakátolta egy wanabe gengszterrel, hogy bizony ő a jelöltjük, az lmp aláírásokat vásárolt a fidesztől, a monumentum meg elég nyilvánvaló, hogy, ha lesz mandátumuk, akkor beáll seggetnyalni a nagyvezérnek a kdnp mellé.
A jobbikkal csak annyi a probléma, hogy ugyan a jelenlegi retorikájuk teljesen vállalható, a kommunikált céljaik is közelítenek a morális minimum felé, viszont a fasz se tudja, hogy mi lesz, ha hatalomra kerülnek és esetleg megint megnáculnak. A jelenlegi ellenzék szerintem a legjobb kampány a fidesz mellett. Hányok a fidesztől, de nem látok olyan lehetséges konfigurációt, amiben egy hangyafasznyival is jobb jövőt várhatnék a saját és a gyerekeim számára. Mindenképpen szar lesz, akármelyik gittegylet nyeri a választásokat.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.04.04. 21:00:42

A jobbikkal és az lmpvel se lehet leváltani a Fideszt.

Ez nem baj, a baj az hogy a ballipsik nélkül se lehet leváltani, ezért nem is kell leváltani.

Che21 2018.04.04. 21:25:54

"S itt most a túlélésen van a hangsúly, mert azzal egy újabb esélyt teremthetnek arra, hogy 2022-ben nyerni tudjanak."

Nahát, hogy mekkora diktatúra van.

NagyVonalakban 2018.04.04. 21:38:16

Miért, 2022-ben még lesz szabad választás?

De jó!....

LAM 2018.04.04. 21:46:05

"Ma már úgy számolnak, hogy ellentétben a korábbi 6 millióval ha 7, esetleg 7,5 millió szavazó megy el a választásra, akkor szinte biztosnak tekinthető az ellenzéki győzelem."

Persze, sőt ha 12 millióan szavaznának, akkor pláne. Soha nem volt 6 millió szavazó, az eddigi rekord 2002-ben volt az első fordulóban, 5 685 655. A 6 millió szavazó 75 százalékos részvételt jelentene, a 7,5 millió pedig több, mint 90 százalékot. Mert, bármilyen meglepő, a csecsemők nem szavazhatnak.

horvathviteztamas 2018.04.04. 21:50:05

Elveket feladni a hatalom megcsillantásáért, súlyos ára lesz...

kvadrillio 2018.04.04. 21:50:13

hmmm....inkább kibaszottul ügyetlen és gyerekes politikai pankráció ! :O)))))

A FIDESZ BUKNI FOG !.....

ITT PEDIG BIBI VAN ! MÉGHOZZÁ MARHA NAGY PROBLÉMA !!!!!!! ZAHERNEK....MENNIE KELL ! NEM GYILKOLHAT TOVÁBBBBBBBB !!!!!
FRISSÍTÉS: Zachert megszólaltatta a Zoom.hu, a lapnak azt nyilatkozta, ő ilyenről nem tud, továbbra is ő vezeti a Honvédkórház sürgősségi osztályát.

Később a Honvédelmi Minisztérium is közleményt adott ki, ezt szó szerint idézzük: "A Honvédelmi Minisztérium visszautasítja mindazokat a híreszteléseket, amelyeket az MH Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegállátó Centrumával kapcsolatban terjesztenek egyes médiumok. Dr. Zacher Gáborral, az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) Sürgősségi Betegellátó Centrum (SBC) osztályvezető főorvosával szemben töretlen a Honvédelmi Minisztérium és kórház vezetésének bizalma, a kórházi szakmai munkájával elégedettek, és a továbbiakban is az SBC vezetőjeként számítanak rá."

Neo07 2018.04.04. 21:56:22

Zazrit (Vonát) megvásárolták egy húszmilliós autóval. Vajon Berni mennyibe kerülhetett? Bár ő Soros-zsoldos, úgyhogy talán ez mindegy is.
Ennyit ér egy ország? Egy húszmilliós autót? Talán muzulmán hitű is, terroristákkal barátkozik, ezek után belefér neki, hogy pártját tönkretegye...
Ilyenekre akartok szavazni, akik olcsón megvásárolhatók, és nem a magyar haza az első nekik?
Sajnos az MSZP, DK sem magyar párt már...

NFL55T 2018.04.04. 22:08:35

Engem nem kimondottan érdekel a politika, igazából csak az utolsó 4-5 hétben próbálom követni az eseményeket, meg utánaolvasni az egyes pártok eddigi tevékenységeinek. Főbb vonalakban átnéztem a pártok programjait, napi szinten átmazsolázom a különböző színű médiumokat, blogokat, fórumokat - leginkább csak olvasóként. És most ott tartok, hogy leginkább csak az óriási zűrzavar van a fejemben.

Szerintem reális esélye van annak, hogy a FIDESZ csupán relatív többséget szerez, vagyis hogy nem jön nekik össze az 50%+1 fő mandátum többség. Namost itt hetek óta az egész ellenzéki sajtó azon pörög, hogy ezt követően létrejön az MSZP-P+DK+LMP+JOBBIK koalíció, együtt jól lebontják a NER-t és elszámoltatják azt akit el kell számoltatni. Aztán vagy szakértői kormány, vagy előrehozott választás, vagy ilyesmi.

Egy dolgot nem értek (és erről mintha mindenki megfeledkezne): Miért veszi mindenki 100% tutibiztosnak, kvázi készpénznek, hogy egy FIDESZ relatív többség esetén (azaz 50% alatti mandátummal) a JOBBIK inkább az MSZP-P+DK+LMP trióval koalázik és nem a FIDESZ -el?

Most biztosan lesznek páran akik lehurrognak, hogy milyen hülye vagyok már ennek feltételezésére is, de ha kicsit hátradőlök és hideg fejjel megpróbálom végiggondolni, akkor:

1, Mindkét párt echte jobboldali, retorikájában és image -ében számos hasonlósággal. Nemzeti zászlók, nemzeti érzelmek, nemzeti hujujúzás, nemzeti rongyrázás.

2, Tucatnyi "közös ügy" van, amelyben a FIDESZ és a JOBBIK programja fedi egymást: határontúli magyarok kérdése, állampolgárság, migránskérdés, kvóta-hozzáállás, külpolitika (keletre dörgőlődzés, EU- és nyugat kritika), romaügyek, központosított (poroszos) oktatáspolitika, rendpártiság, stb. Nálam olvasottabbak biztosan hosszabban tudnák sorolni, annyit viszont még is észreveszek, hogy kb. minden harmadik JOBBIK -os interjúban elhangzik, hogy "a FIDESZ lenyúlta a JOBBIK programját és azt valósította meg". És azért ebben van némi igazság.

3, Bár Vona elkezdte balra húzni a csónakot (cukisodás), de a JOBBIK és FIDESZ szavazói között szerintem még ma is elég nagy az átjárás. És ez baromi sokat számít, mert egy dolog a pár hetes/hónapos kampány, de hosszú távon egy párt se mehet szembe a saját szavazói akaratával. Ha a TV -ben egy JOBBIK -os szavazó nyilatkozik, akkor számomra sokkal inkább úgy tűnik, hogy gondolkodásmódban közelebb áll a mai FIDESZ -hez, mint pl. a DK -s Gyurcsányhoz, vagy az MSZP -s Molnárhoz/Szanyihoz.

3/b.: Az előző ponthoz kiegészítés: a JOBBIK olyannyira megosztott ebben a kérdésben, hogy már-már pártszakadás hangulat kezd eluralkodni. Egy rahedli ős-JOBBIK -os Fővezér egyenesen a FIDESZ mellett kampányol (Morvai és társai).

4, Nem hiszek a tündérmesékben, pláne a politika világával kapcsolatban. Érdekek vannak és végső soron mindenki saját magának kapar (ez nagyon jól látszik a teljes ellenzék elmúlt hetekben bemutatott Ki-Lép-Vissza és Ki-Lesz-A-Hibás c. showműsorából is). Az egy dolog, hogy a JOBBIK most, a kampányban mit kommunikál, milyen harcosan küzd a FIDESZ -el. Meg a FIDESZ is a JOBBIK -al. Aztán április 9-én meg úgyis az érdekek döntenek majd. Az idősebbek talán emlékeznek még a 98-as választásokra, amikor is Torgyán Józsi vezette FKGP és Orbán Viktor FIDESZ -e úgy ütötte egymást, mint a répát, én megesküdtem volna, hogy ha ezt a két vezetőt bezárnák egy szobába egymás torkát vágnák át.. aztán amikor a "szitu úgy hozta" szépen kézenfogva és EGYÜTT sétáltak át a virágos réten. Az persze más kérdés, hogy pár évvel később Orbán mégiscsak likvidálta Torgyán bácsit, de az már egy másik történet. A lényeg, hogy mindkét politikus akkora hátraarcot csinált a pár nappal korábbi egymás masszív szapulásához képest, hogy csak pislogtam ki a fejemből. Ilyenek a politikusok.

5, Ha a FIDESZ -nek csak 1-2-3 mandátum hiányzik a kormányzóképes többséghez, akkor a nyakam teszem rá, hogy fognak találni olyan JOBBIK -os képviselőt, aki hajlandó lesz átülni. Vagy elvi okokból, vagy egyszerűen megveszik kilóra. Az egyenes gerinc ritka tulajdonság a parlamentben (oldaltól függetlenül ezt gondolom), a 30-50 képviselős JOBBIK frakcióban lesz olyan, aki "rádumálható" és mint tudjuk, van az a pénz, amitől korpásodik az ember haja. Pénz=pozíció=hatalom=lehetőség. Mi a jobb? Busásan megfizetve 4 évig a mézesbödön mellett (sőt: benne! :-) ülni, vagy 1 év becsületes jogalkotást követően a mandátumról önként lemondani? És ezt most tessék magyar-átlag-politikusi fejjel, szívvel és gerinccel végiggondolni..

6, Ha a FIDESZ mégjobban kikap és jóval több, akár 5-10-15 mandátum is kell a kormánytöbbséghez, akkor persze tényleges FIDESZ-JOBBIK koalíció szükséges. Miért is olyan lehetetlen ez? Három irányból is közelíthetjük a kérdést: a Szavazók, Simicska és Vona szemszögéből.

NFL55T 2018.04.04. 22:09:18

(folytatás)

7, A Szavazóknak (JOBBIK & FIDESZ) szerintem simán be lehetne adni, le lehetne kommunikálni. A fő narratíva adja magát: igaz, hogy komoly problémák vannak a másik partner pártjával, de hát itt a migráns-invázió, a haza végveszélyben, az Armaggedon ott furakodik befelé a déli határ dróthálói között és Brüsszel már tenderezteti a vonatokat, amelyekkel százezerszámra fogja ideküldeni a vad, szinesbőrű hordákat. Magyarország végveszélyben, Mohács és Trianon kutyaf*sza volt ahhoz képest, ami most jön. Ilyen szituban muszáj félretenni a régi sérelmeket, s a két nemzeti párt mély sóhajtással egymás kezébe csapva a szükség órájában aláírja a stabil és tutibevándorlás-ellenes közös kolalíciós kormányzás papírjait. Szerintem ezt max. másfél-két hónap alatt le lehet a választókkal kommunikálni, a profi tömegmédia, a FIDESZ -es propaganda kicsit elkezdi fényezni a JOBBIK -ot, a JOBBIK -os médiumok megbocsájóbban nyilatkoznak a FIDESZ -ről (lesz közös belföldi ellenség is: a bal-lib-soros gaz áruló pártjai) és mire véget ér a nyári uborkaszezon meg ideér az iskolakezdés, addigra a Szavazók nemcsak hogy megbékélnek a helyzettel, de a legtöbben azt fogják hangoztatni, hogy tulajdonképpen ezt ők is direkt így akarták kezdettől fogva.

8, Simicska. Róla két dolgot lehet tudni. Utálja Orbánt. És szereti a pénzt. (Abba a konteóba most nem megyek bele, hogy igazából nem is utálja Orbánt és a G-DAY egy direkt előre eltervezett manőver a JOBBIK irányítás alá vételére - szerintem ez a konteó hülyeség, ilyen furmányosságot nem nézek ki se a FIDESZ -ből, se más pártból). Na szóval: mi a jobb Simicskának? Ha a koalíció feltételeként Orbánt elmozdítja a miniszterelnöki székből, hatalmas befolyásra tesz szert (hisz nélküle és a JOBBIK-pártja nélkül buktathatja az egész kormányt), újraélesztheti az évtizedek alatt már jól bejáratott FIDESZ -es pénzszivattyú-rendszerét és folytatja a saját, Simicska-birodalma építését. Elégtétel Orbánon, újra dől a lé és a befolyása nagyobb lesz, mint valaha.

Vagy pedig az a jobb Simicskának, ha inkább egy MSZP-P+DK+LMP koalíciót grundol meg? Akkor Orbán marad a FIDESZ első embere, nuku elégtétel (pláne ha később Viktor újra talpra áll), nuku pénz és nuku korrupció (az MSZP -sek még tán hagynák, de az LMP, Hadházy és azok az ellenzékiek, akik tényleg elkötelezettek a korrupció felszámolása mellett aligha hagynák, hogy Simicska újra három kanállal üljön a mézesbödön mellé, mint a régi szép időkben). Tulajdonképpen mit is nyerne Simicska a szivárvány-koalícióval? Kb. semmit.. (najó: nemes lesz a lelke és jó lesz a lelkiismerete.. de mint fentebb írtam, a tündérmesékből már kinőttem). Akárhogy törpölök, nekem az jön ki, hogy Simicskának sokkal jobb egy FIDESZ-JOBBIK koalíció, mint a szivárvány-társaság. Előbbi esetben ő lesz a Nagykutya. Utóbbi esetben meg kb. Senki (sőt, ha Hadházyék tényleg összehoznak valami komoly korrupció-ellenes hivatalt, akik nekiállnak az elmúlt 8 év disznóságainak, akkor Simicska is alaposan leizzadhat..).

9, S végül itt van Vona. Aki alatt az utóbbi hetek eseményei tükrében igencsak inog a szék. Elég csak megnézni a JOBBIK -os fórumokat, blogokat, ős-JOBBIK -os potentátokat.. a baloldali fordulattal túl sok ellenséget szerzett magának a saját pártján belül, a szavazói közében, stb. Vona a sorsát lényegében az április 8-i választásokhoz kötötte: ha a JOBBIK kimagaslóan szerepel és listán ill. egyéniben felül tudja múlni a 2014 -es eredményeket, akkor valószínűleg tudja stabilizálni a helyzetét. De ha nem lesz olyan fényes a győzelem, akkor én úgy gondolom, hogy Vonát a másodvonal le fogja váltani.

Hipotetikusan tegyük fel, hogy a JOBBIK nagy sikert arat és Vona helyzete is stabilizálódik. A kérdés, hogy egy relatív kisebbségbe szorult (s emiatt igencsak megszorult) FIDESZ tudna-e olyan ajánlatot tenni Vonának, amire ő rábólintana?

Szerintem igen. Mindez megegyezés kérdése. Jogi akadálya nem lesz, valószínűleg a FIDESZ+JOBBIK együtt elérné a 2/3 -ot, szóval a két párt együtt bármiben megalkudhat, bármi lepapírozható. Ha kell, átírják az Alkotmányt, a választási törvényt, Orbánból csinálhatnak köztársasági elnököt (kibővített jogkörrel), vagy különleges EU megbízottat (úgy is ott szeret tárgyalni). Ha Vona keményen tárgyal, akkor lehet akár miniszterelnök - bár ezt kevéssé tartom valószínűnek, inkább arra tippelek, hogy Lázár lenne az új miniszterelnök, Vonának egy vele szinte megegyező befolyású új pozíciót hoznának létre, JOBBIK megkapná a belügyet-hadügyet-bevándorlásügyet, csinálnának romaügyi minisztériumot, stb. A JOBBIK évtizedes ellenzékiség után végre valódi beleszólást kaphatna az ország dolgaiba (sokkal nagyobb befolyással, mint egy szivárvány-koalíció egyik tagjaként), + korlátlan anyagi erőforrást a párt megerősítésére. Mivel mind ideológiailag, mind programjaik és elképzeléseik tekintetében sok a hasonlóság a két párt között, ezért igazából gyorsan meg tudnak egyezni, ha a kampányban elpuffogtatott sérelmeket félre tudják tenni.

NFL55T 2018.04.04. 22:09:51

(folytatás)

Az érdekek az elsők és ez mindkét pártnak win-win szituáció lenne. Hosszú távon persze Orbán abban reménykedne, hogy megcsinálja azt, amit anno Torgyánékkal - Vona meg elég beképzelt ahhoz, hogy bízzon benne, hogy vele ezt nem lehet. S ami az igazi Főnyeremény: a JOBBIK ezzel a koalíciós aktussal kikerül a karanténból, a FIDESZ kvázi konszolidálja őket, s ezzel út nyílik előttük a valódi néppártosodáshoz.

Az alternatíva pedig a JOBBIK számára? Beülni a szivárvány-koalícióba, Gyurcsány, Szanyi, Molnár és a többiek mellé? Velük egyeztetni, hétről-hétre újra és újra ölre menni? A JOBBIK -ot igazából nem lehet igazi europer - szellemiségnek nevezni, igazából tojnak ők a fékekre meg az ellensúlyokra, az alkotmányos minimumra, meg a demokratikus baloldal többi szép eszméjére. Kétlem, hogy a JOBBIK -os politikusok sírva fakadnának pl. a CEU bezárástól, szívük mélyén ők is rendpártiak, civil-ellenesek, gender és LMBTQ ellenesek, multikulti ellenesek, stb. Az autoretizmus sem áll távol tőlük, Orbán rendszerével is az a fő bajuk, hogy nem ők ülnek a csúcson. De amúgy a JOBBIK is hasonló hatalom-mechanizmusban gondolkodik (Karácsony erre utalt a március 15-i beszédében).

Vagyis: tulajdonképpen miért is akarna a JOBBIK aszisztálni ahhoz, hogy a baloldali pártok létrehozzák azt a bizonyos demokratikus, fékekkel és ellensúlyokkal telitűzdelt ideális europer rendszert? A JOBBIK és Vona elsősorban Hatalmat akar, hogy a maguk szája íze szerint alakítsák az ország dolgait. Ehhez pedig a FIDESZ -en keresztül vezet az út.

10, Végül pedig még egy utolsó érv, de ebben nem vagyok biztos (kérem cáfoljanak meg a nálam olvasottabbak). Az elmúlt hetekben láttam Gyurcsányt, aki kiállt és kereken kimondta: a választások után SEMMILYEN körülmények között nem lépünk koalícióra a FIDESZ -el. Karácsony is kiállt a pódiumra és ő is ugyanezt elmondta. Pár nappal később az LMP -s Szél Berni is belemondta a kamerába, hogy az LMP-FIDESZ koalíció kizárt. Az Együttnek pedig már évek óta ez a mantrája.

Viszont: én ilyen kijelentést Vona Gábor szájából még nem hallottam, se újságban nem olvastam, stb. Persze lehet tévedek és elkerülte a figyelmemet. Volt kb. 2 hete egy Vona interjú a Kálmán Olgával, amiben Olga többször és újra- és újra rákérdezett. Mármint hogy Vona kijelenti-e, hogy nem lesz FIDESZ-JOBBIK koalíció. Direkt figyeltem és Vona konzekvensen kitérő választ adott, minduntalan félrevitte a szót. Kálmán Olga kb. hatodik próbálkozásra aztán feladta. :-)

Ha valaki tud linket küldeni az ellenkezőjéről, akkor azt megköszönném. De nekem ez az egész dolog nem kerek. Félek tőle, hogy a baloldal végül irtózatosan pofára lesz ejtve. A JOBBIK sehol nem lép vissza. A taktikai szavazások miatt rengeteg baloldali szavazó át fog szavazni a JOBBIKRA, qrva sok töredékszavazatot ajándékozva Vona Gáboréknak. Miközben mindhárom baloldali párt ott táncol az 5 és 10% -os küszöbök közelében. Ha tényleg nagyon magas lesz a részvétel, így simán benne lehet a pakliban, hogy valamely baloldali párt végül kipottyan.

És ha az egésznek az lesz a vége, hogy ha nyögvenyelősen is, de sikerül 50%+1 mandátum alá nyomni a FIDESZ -t, akkor az minden idők legnagyobb pofára eséseként fog bevonulni a modern választások történetébe, hogy a demokratikus baloldali szavazók az átszavazásokkal kiejtik a saját pártjaikat, miközben megalapozzák a FIDESZ-JOBBIK nagykoalíciót. Végülis Németországban is már vagy 20 éve egy nagykoalíció kormányoz, de ott legalább az egyik tag szociáldemokrata.

Persze mindez a fenti csupán találgatás és elmélkedés. Kéretik nem komolyan venni! De az érdekelne, hogy szerintetek van ráció a fentiekben vagy totál el vagyok tájolódva a magyar politikai életben?

kvadrillio 2018.04.04. 22:22:14

2 PAPPER LÖSSSSZ.......1 X A JOBBIKNAK..., 1 X A Munkáspártnak....:O) a többi le van tojvahhhhh...

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.04.04. 22:30:11

Az MSzP-P, DK nagyobb veszedelem az országra, mint a Fidesz! A Jobbiknak(LMP, Momentum) semmi köze ezekhez

szabibbbb 2018.04.04. 22:31:37

@NFL55T: Hú vazze, ezt mind begépelted? :D Szerintem nem fog a Jobbik sem a Fidesszel, sem a DK/MSZP-vel közösködni.

@Neo07: Van rá bizonyítékod? Vagy csak a hazugmédia faxságait ismételed? Ha terrorista lenne, vagy azokkal barátkozna, hogy jár-kell a parlamentbe? Vagy ennyit jelent a nemzetbiztonsági átvilágítás?

Olyan sok hazugság terjed a hazugmédiában, lásd lokál - origo - pestisrácok - m1 - tv2, stb. , hogy ha nem nyer a Jobbik, ennek tudható be. Mert az egyszerű, dolgozó ember, nem ér rá internetezni, 150 csatorna között kapcsolgatni. Este fáradtan megnézni az M1 hiradót, vagy a Tényeket, és mit lát! Hát hogy a "náci" Vona már muszlim, de nem is Vona a neve, már a zsidókkal is pacsizik, de Simicskával is ebédel, és megy Sorossal kerítést bontani! Na ilyen hazugságok után mégis mit fog gondolni az egyszerű parasztember? Az már nem jut el ezeken a hírcsatornákon, hogy ilyen pert nyert, olyan pert nyert. A Fidesznek megér ennyit, pénze van, mi neki pár száz ezer, ha ezzel 10 ezreket, 100 ezreket térít el attól, hogy a Jobbikra szavazzon. A hatalmat meg kell tartani!

szepipiktor 2018.04.04. 22:33:30

Eddig olvastam:
"állítólagos sorsdöntő választás "
Innen tudtam, hogy a szerzőnek alapvető történelmi, társadalomtudomános, szociológiai hiányosságai vanna, érdemes lenne lemennie egy angyalföldi kocsmába, megismerni a nép gondjait, helyzetét.
Talán nem írná, hogy állítólagos...

szepipiktor 2018.04.04. 22:35:14

@NFL55T:
Miért nem blogolsz?
Ennyi ömlengést neked is kiraknának a címlapra.

NFL55T 2018.04.04. 22:41:37

@szepipiktor: van énnekem rendes állásom is, fene se érne rá a blogolásra :-)

Brix 2018.04.04. 23:52:59

@NFL55T: Szerintem zsigeri ellenszenv van a Jobbik és a Fidesz vezetése között, és Simicska is meggyűlölte Orbánt. Ha koalíció, akkor már inkább az LMP jönne szóba, velük jobban megérti magát Vona Gábor...Bár úgy még nem lenne meg a kormányképes többség...Persze, mindez csak hipotézis, majdnem 100% , hogy a Fidesz nyeri a választást. Ez egy nagyon szilárd , társadalmilag-gazdaságilag megalapozott , jogilag körülbástyázott rendszer... Szerintem , ha véletlenül vesztenének , minden hívüket az utcára küldenék, hogy megvédjék a NER-t...

Larry Silverstein 2018.04.05. 00:13:59

@Brix: Ez marhaság. Egy Simicska féle dörzsölt profi hülye lenne az érzelmeire hallgatni.

Ha a Fidesz "veszít" s kap 40% helyet, a ballib meg a Jobbik 25-25öt, akkor vajon simicska egy ingatag 50%-ra bízná a vállalkozásai jövőjét, vagy inkább kiegyezne a Fidesszel?

Ne felejtsd el hogy a Simicska cégek ma is kapnak állami megrendeléseket, pedig állítólag nagy a hirig.

Jakab.gipsz 2018.04.05. 11:24:01

A választásunk tétje több mint az elkövetkező, négy év kormányzati munkája.

Itt most egy tudomány-filozófiai háború zajlik, Magyarország pedig a front középpontjába áll, külső és belső ellenségekkel körül véve.

A tét pedig az, hogy ki határozza meg hazánk és az európaiság jövőjét.

A globalista Soros és a "nyitott társadalom" gender diktatúrája, politikailag korrekt cenzúrája.

Vagy .

Megőrizzük a klasszikus görög filozófiára alapozott keresztény értékrendünket és ezt hagyományozzuk a következő nemzedékre.

Kevésbé közérthetően, Orbán a neomarxistákkal harcol a kontinentális filozófia kontinuitásáért.

Mi pedig ne hagyjuk, hogy Soros csicskásai, "társadalom mérnökök" kísérletezzenek Magyarországgal és Európával.

Tehát csak a Fidesz-KNDP jelöltekre szabad szavazni !