A választás tétje

2018. április 07. - Tarski

Néhány nappal a választások előtt egyes politikai elemzők szuperlatívuszokban beszélnek az április 8-ai választásról. Ez talán érthető is, hiszen ezek az elemzések mindig valamelyik pártnak a javára szolgálnak, és ezért ha a választás tétjét magasra helyezik, akkor talán többen fognak elmenni szavazni és a preferált pártra adják a voksukat. Ez önmagában nagyon is hasznos lenne, de az már nem, ha ezek a szuperlatívuszok messze elrugaszkodnak a valóságtól. Ilyen elemzéssel találkozhatunk Lengyel László esetében is, aki szerint: “Történelmi választóvonalhoz értünk: rendszerváltó választáshoz. Eljött a rendszerváltás éve, hónapja, napja és órája. 1918-ban, 1945-ben, 1956-ban és 1989-ben voltunk hasonló helyzetben.”

 

Szigorúan véve minden választás történelmi választás olyan értelemben, hogy az bekerül a történelem könyvekbe, különösen akkor, ha annak megvan az a különös sajátossága is, ami a korábbiaktól eltérő lehet. De az április 8-ai választás nem ilyen lesz, hiszen nem tekinthető rendszerváltó választásnak. Ugyanis rendszerváltásról politikai filozófiai értelemben akkor beszélünk, ha egy új politikai rendszer főtípus jön létre. Ez pedig akkor válik lehetővé, ha a politikai rendszer működtetését egészen új paradigmákra építik. Ilyen pedig legutóbb akkor történt meg, amikor a hűbéri politikai rendszert felváltotta a liberális demokrácia. Ez a politikai rendszer főtípus két alapelvre épít: a hatalommegosztás és a népszuverenitás elve. Ha viszont egy konkrét működő liberális demokráciát akarunk megvalósítani, akkor jutunk a liberális demokráciák modelljeihez, amelyek nyilván megtartják a liberális demokráciákra jellemző paradigmákat, de annak egy sajátos formáját öltik. Ha tehát ezt a fogalmi különbségtételt elfogadjuk, akkor csupán modellváltás jöhetne létre április 8-án, de csak akkor, ha az ellenzék győzne. Ha viszont a Fidesz győz, akkor feltehetően a korábbi modellt fogják alkalmazni és folytatni. Ennek a differentia specifica-ja a nemzeti keresztény kurzus. De még azt sem állíthatjuk, hogy egy modellváltás során az ún. “maffiaállamot” bontják le, amit szeretnek különösen hangsúlyozni ellenzéki körökben, mert ez a fogalom minden korábbi politikai rendszert jellemzett, ezért nem lehet egy politikai rendszer modell különös ismérve sem. Összességében történelmi választásról igazán csak az 1989. évi választás esetén beszélhetünk, a többi választás csak modellváltásként értékelhető. Ezek közül kivétel az 1956-os év, amikor nem is volt választás, csak egy elbukott kísérlet volt a szocializmus demokratikusabbá tételére. Az 1989-es választás volt olyan, hogy a korábbi liberális demokráciákat követő egypárti diktatúrát, tehát a létezett szocializmust ismét liberális demokrácia váltotta fel, annak is az MDF-es nemzeti keresztény modellje. Ennyit az elméleti fogalmak tisztázásához.

 

Azt gondolom, hogy a mostani választás tétjét két problémakörben fogalmazhatjuk meg: a migráns-ügy és a kormányzóképesség problémája, pontosabban az egyes pártoknak ezekre adott konkrét válaszaiban. Létezik nyilván e kettőtől eltérő és nagyon is fontos probléma, mint például az egészségügy és az oktatás ügye, de ezeknél sokkal döntőbb az előbb említett két tényező. A migráns-ügy azért a legfontosabb tényező, mert az hosszabb távon determinálja hazánk és az egész magyarság sorsát. Itt az az alapvető kérdés, hogy ebben a mai népvándorlásban képesek leszünk-e megtartani a magyar nemzetállami mivoltunkat, vagy pedig felolvadunk Európa nagy iszlamizálódásában. A kormányzóképesség pedig azért fontos, mert az a következő négy év történéseit, hazánk stabilitását és biztonságát befolyásolhatja alapvetően. Itt az a nagy kérdés, hogy az elkövetkező kormánynak sikerül-e egy békés és nyugodt építőmunkát megalapoznia a politikai rendszer stabilis működtetésével, vagy sem. Azt kell mondanom, hogy mindkét probléma tekintetében a Fidesz áll jobban, amit egyben a támogatottságuk is mutat.

                                lengyel.jpg

 

A migráció felgyorsulásának kezdetén, azaz 2015-ben Orbán Viktor volt talán az egyetlen Uniós politikus, aki világosan meglátta annak a veszélyeit a keresztény Európára nézve. Bár volt egy kilengése 2015 nyarán, amit a Keleti-pályaudvarnál történtek mutathatnak, de azt követően határozott cselekvések következtek a migráció törvényes mederbe történő terelése terén. Rövid időn belül elkészült a déli határszakaszon a kerítés, ami egy fizikai határzárat képviselt a tömeges illegális bevándorlás ellen. Ezt tetézte még a jogi határzár meghozatala, így ez a két intézkedés már biztosította a bevándorlás törvényes keretek közé szorítását. Bizton állíthatjuk azt, hogy a Fidesz mindent megtett azért, hogy ilyen szempontból ne zavarják az emberek hétköznapjait a migráció kiszámíthatatlan következményei, elsősorban a terrorista cselekmények. De Orbán Viktor a migrációt ezzel párhuzamosan a kampányának is középpontjába állította, ami azonban időnként inkább volt nevezhető gyűlöletkampánynak, mint egy tisztességes politikai kampánynak. Ez az az oldala a migráció-ügynek, amit nem lehet ettől a kormánytól elfogadni.

 

Mindenesetre a Fidesz sokat nyert a migrációs ügy ilyetén történő kezelésével, mert megőrizte , sőt, az újabb mérések szerint gyarapította is a támogatottságát. Ezzel szemben az ellenzék felemás választ adott a 2015-től kezdődő migrációs nyomásra. Kezdetben az első reakciójuk a kerítés lebontásának forszírozása volt, amit később úgy változtattak meg, hogy bár a kerítés maradhat, de minden menekültet be kell fogadnia az országba. Ezért is történhetett meg az, hogy az ellenzék ebből a problémából sem tudott profitálni, hanem megmaradt azon a támogatottsági szinten, amit korábban is birtokolt. Ilyen módon jöhetett létre a választás első komoly tétje: marad-e a Fidesz moderált és törvényes bevándorlási politikája, vagy sem. Felváltja-e a korábbi elveket és gyakorlatot egy az ellenzék által preferált menekült-ügyi politika, amiről ma még azt sem tudjuk biztosan megmondani, hogy az milyen lesz. Egy kormányváltás esetén tehát ezen a téren csak a bizonytalansággal számolhatunk.

 

A második probléma a kormányzóképesség kérdése. Ez azért fontos probléma, mert a mindennapjaink biztonságos életvitelét garantálhatja, vagy sem. Ha egy stabil kormány vezeti az országot, akkor a közeli jövőnk kiszámíthatóvá válik, míg egy sorozatos kormányváltás csak ronthatja a stabilitásban vetett hitünket. Ezen a téren is a Fidesz áll jobban, hiszen egyetlen pártcsoport bejáratott kormányzása várható a győzelmük esetén. Ezt ugyan árnyalja az a tény, hogy a Fidesz-KDNP pártcsoport inkább hasonlít egy félfeudális és félkatonai érdekszövetséghez, mint egy a liberális demokráciákban szokásos és elfogadott pártszövetséghez. Itt nincs és nem is lehet önálló vélemény, nincs kibeszélés, nem lehet mást tenni, csak azt, amit az illető számára központilag előírnak. Kívülről nézve tűnhet ez diktatúrának, de nem az, hanem egy praktikusan felépített és szinte óramű pontossággal müködő szervezet a politikai hatalom megszerzése és megtartása érdekében.

 

Ezzel szemben az ellenzék által kínált verzió valóban sokkal nagyobb egyéni szabadságot biztosít sokak számára, ami azonban nem működhet/működik olyan eredményesen, mint egy a központból irányított politikai szervezet. Magyarán a nagyobb liberalizmus ára az lehet, hogy a politikai rendszer működésében néha zavar támadhat. Ennél azonban sokkal döntőbb tényező az, hogy egy ellenzéki győzelem esetén sok kis és közepes párt által létrejövő kormány alakulhat meg, amelyikbe eleve be van programozva a súlyos eszmei és politikai ellentét, és az ebből következő érdekkülönbözőség. Már a kezdet kezdetén óriási gondot kell leküzdeni: ki legyen a miniszterelnök. El tudják például képzelni azt, hogy Gyurcsány Ferenc a rettenetesen nagy egójával el tudná fogadni akár Karácsony Gergelyt, de különösen Vona Gábort kormányfőnek? Nem, de ha mégis igen, akkor az irántuk megnyilvánuló averziót folyton kifejezésre juttatná és ahol csak tud, betartana nekik. Ám ez még csak a kezdet! Megítélésem szerint az egész négy év, ha egyáltalán megérnék a ciklus végét, az állandó hatalmi harctól, a folyamatos veszekedésektől lenne hangos, éppúgy, mint 2006 és 2010 között történt az MSZP és az SZDSZ között. Nagy valószínűséggel az állandó kormányválság kísérné az országlásukat, és így bukdácsolnának előre 2022-ig. Ez pedig nyilvánvalóan elveszi az időt egyéb más fontos feladatok sikeres elvégzésétől és az emberek biztonságérzetét is jelentősen csökkentené. Az előbbiek alapján fogalmazhatjuk meg az április 8-ai választás második tétjét: a Fideszt választják-e, a sok-sok létező problémájával, de a biztonság és a stabilitás reményében, vagy pedig az ellenzéket a sokkal kevesebb problémájával, de a kormányzóképesség reális hiányával.

 

Én erre a kérdésre nem adhatok választ, mert minden egyes szavazónak önállóan kell döntenie arról, hogy kire adja a voksát és ezért nyilván vállalnia kell az egyéni felelősségét. Ezért is el kell menni választani minden arra feljogosított személynek, mert senki sem vonhatja ki magát a közös felelősség alól: egyenként szavazunk, de annak következményeit közösen leszünk kénytelenek vállalni és elviselni.

 

Debrecen, 2018. 04. 07.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr1213815662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.04.08. 10:30:26

T. Tarski ! Történelmi választó vonalakat könnyű felmutatni, elgondolkodni róluk kissé nehezebb, de talán megéri a fáradságot, ha el akarunk igazodni az előttünk álló utak között.

Igazat adjunk-e Lengyel Lászlónak aki úgy véli, helyesen helyesen látja a dolgokat, csakhogy ez az időpontokra való utalás mint felsorolás, nem újdonság, semmi új-dolgot nem mondott ezzel az erővel azt is mondhatta volna, "fel kellene találni a meleg vizet", (ha-ha-ha), mert ha csak a történelmi dátumokat sorolgatjuk, hol marad a tapasztalat?

A tapasztalat pedig azt mutatja, sohasem dönthettünk a szabad akaratunkból, a dátumok szerint. Ma más a helyzet ? Tapasztalat megértése nélkül ez sem dönthető el. Ezért nem árt ha fel soroljuk a történelmi tényeket, Lengyel sopánkodása, ajvékolása, helyett, a hamuszórás, talán még sem a mi fejünket illeti meg.

Csak azt tudnám Lengyel, mi a csudát csinált az önmarcangoláson kívül a rendszer váltás óta.

Mintha Kertész Ákost hallanám vagy egy vudu mágust, "ezek a genetikusan korcs magyarok" nem voltak eléggé jók kommunistának, most pedig nem elégé jók liberális demokratáknak: pedig Marxkarcsika olyan jól kitalálta, hogyan kellene viselkednie a világ proletárjainak, csak azért, hogy az ateista zsidó filozófusok jól érezzék magukat, napjainkban pedig a "sátán fajzat" Sorosgyurika, oktatja tanítja az eljövendő szép új világot, ugyan mi változott?

Lengyel László mentségére szólva, minek után Kertész csak egy fűzfapoéta, akinek hazugságait könnyű leleplezni, (elegendő népi írónak lenni), nyilvánvalóan elkerülte figyelmét az az apróság, hogy a "genetikusan korcs magyarok közül, még Kádárnak Jánosnak is volt annyi józan esze, hogy, esze-ágában sem legyen "jó kommunistának " lenni. Korholták őt is a moszkovitáink eleget, már mint azért mert csak puha diktatúrát valósított meg. Talán a Kádári motivációt is ideje megismernünk.

Kádár a a józan eszét megőrizve így szólította meg az ő népét,kb, "elvtársak, a kommunizmus, minden bizonnyal jó dolog, ámde előtte a szocializmust kellene, felépíteni".

És lőn, a boltok elé hajnalban ki lehetett a tejet és a kenyeret, őrizetlenül is pakolni, ugyanis még a cigányoknak is volt annyi emberi méltóságuk, hogy nem kellet nekik sem élelmet lopni, mert teljes foglakoltatottságra is irányult a "szocializmus építgetésének" a munkája. (ami ugyan csak egy gulyás kommunizmusra sikeredett egy vidám barakkban), ámde különleges és a miénk volt. Ugyanis tisztességes ember nem azért nem lop, mert nem tud lopni, hanem mert a lopás, snassz, már mint tisztességes emberek között, méltóságon aluli dolognak számít. Ma pedig amikor oly gyakran egymást is eladjuk és (nem csak a cigányok), hanem mi magyarok is, egy tállencsért rabszolgának. Ideje felidézni Kádár Jánosunk egy ártalmat kérdését amit annó csak a központi bizottságnak tett fel, holott, a népét kellet volna kérdőre vonnia, ami így hangzott el: "mit akar tőlünk Soros György".

Ennyi elegendő volt, egy ártalmatlanan kérdés, és a saját Brútuszai szúrták-hátba, a prűd és puritán cézárt, akinek nem volt szüksége személyi kultuszra, mert a cél amit megjelölt elérhetőnek, tűnt. Kilóra megvett Brutuszanik másképpen gondolták, mert volt az a pénz amiért megtették, (pl. bankigazgatói kinevezés) stb, amiért elárulják a népét pedig kirabolják, nyomorát is kigúnyolják.

Sokakban felmerült a kérdés akik a Kádár a "plebejus Cézár", utolsó beszédét hallhatják, volt-e lelkiismeret furdalása, a reá rárótt és a történelem által, reá kikényszerített igazságtalan gyilkosságok miatt, igen volt, pontosan azért mert azok szükségszerűségét nem igazolta vissza a történelem. Meghasonulni pedig csak létező lelkiismeret képes, ez pedig belátható, mint ahogyan az is, hogy nehéz Magyarország, főnökének lenni, ha nem kérdezik meg a népet.
Akarjuk-e Soros György politikailag korrekt, gender-diktatúráját, amellyel ha alkut kötünk, vajon mi marad belőlünk.

Ma tetszik nem tetszik, erről kell dönteni.

Tehát lelkiismeret furdalás nélkül, húzza be nyugodt szívvel azt a két X a Fidesz- KDNP jelöltje mellett mindenki, véleményem szerint.

Már csak azért is, mert a saját népi-plebejus baloldalunk újjá szervezését nem bízhatjuk Soros politikailag korrekt gender diktatúrájára, mint ahogyan egy újvilág készítését sem.

A mi: a magyarok új-világlátását, Bólyai és Neumann, évtizedekkel előtettek megalapozta, ezért sem bízhatjuk Sorosra. Már csak ennyi. Mindenki menjen el szavazni.