Egy fészbukos a menekültekről

2018. május 30. - Tarski

Nem szokásom az, hogy egy levelet a maga teljes terjedelmében közreadjam a saját blogomon, hiszen végül is ez az én gondolataimat hivatott megjeleníteni. Ezt eddig is igyekeztem következetesen végigvinni, most azonban kivételt kell tennem. Ez utóbbit azért teszem, mert az alábbi levél jól mutatja azt, hogy az egyes kultúrák közötti különbség miként határozhatja meg az emberek viselkedését egy idegen országban. Emellett egy valóban kompetens véleményt is elolvashatunk arról, hogy mi várható akkor, ha a menekülteket tömegesen fogadjuk be hazánkba, amelynek nyomán Magyarország kulturális miliője is lényegesen, esetleg gyökeresen meg fog változni. Az alábbi levelet az egyik közösségi honlapról mentettem el és adom most közre abból a célból, hogy minél többen elolvassák azt.

 

Én aztán nem vagyok az a fajta, aki a fészbukon osztogatja meg a gondolatait, de ma valahogy csak nem akar eltűnni a késztetés, hogy megosszam a gondolatom a világgal...

 

Kedves Mindenki, aki szerint segítsünk a háborús menekülteken,és fogadjuk be az ide tartó tömeget! Teljes méretekben egyet értek Veletek. Segítsünk. De! Nem tudom tisztában vagytok e azzal, hogy is viselkedik, egy háborús menekült. Elmondom, mert én tudom. Itt, a magyar-horvát határ mellett, nekünk, itt élőknek volt részünk találkozni háborús menekültekkel. Nem is volt az olyan rég, amikor a teraszon állva az ember hallotta, sőt látta a bombák hangját és fényét, mert a 'szomszédban' háború volt. Nem is volt az olyan rég, amikor az Édesanyám és Édesapám szinte gondolkodás nélkül fogadta be, és nyújtott menedéket egy idősebb házaspárnak, akik a háború elől menekültek. Nem is volt az olyan régen, hogy hónapokig éltek nálunk, először csak ketten, aztán többen, mert jött a lányuk, és az unokák. Többen voltak ők, mint mi, háziak. A fiúk nem jött. Ő védte a saját hazáját a szomszédban, a háborúban. A vőjük sem jött. Ő is védte a hazáját. Tudjátok hogy kerültek hozzánk? A határon jöttek. Nem, nem a zöld határon. A rendesen, ahol illik. Nem volt sok pénzük. Tudjátok miért? Mert ha akarták volna sem tudták volna 'pénzzé tenni mindenüket', mert ahonnan jöttek, háborús övezet volt. Ott senki nem akart venni semmit. Ha akart volna sem tudott volna. Mégis mit vett volna meg? A géppuskával megsorozott lyukacsos ablaktalan házat, vagy azt, amelyiket bomba találat ért, és már csak a romja volt az egykori háznak?

                 


Szóval nem voltak tele pénzzel. Éltek abból a kevésből ami volt nekik, és abból a kevésből, amit a szüleim adni tudtak nekik. Nem voltunk gazdagok, de szó nélkül, gondolkodás nélkül menedéket adtunk nekik. Nem pár napra, nem is pár hétre. Hónapokra. Ők nem hagytak maguk után és maguk körül szemét hegyeket. Nem fenyegettek meg minket. Nem követelőztek. Nem vágták hozzánk sem az ételt, sem az italt, amit kaptak tőlünk. Csendben, szerényen, szinte szégyenkezve elfogadták amit kaptak. Nem akarták ránk erőszakolni a saját ételeiket, sem a szokásaikat. A vallásukat pláne nem. Ahol tudtak segítettek. Majd amikor eljött az idő, hogy visszatérhettek a saját hazájukba, hálával búcsúztak tőlünk. Ilyenek a háborús menekültek. Tudjátok kik a háborús menekültek? Nők, gyerekek, idős férfiak. Ők voltak nálunk is. Nem életerős fiatalemberek. Ők nem voltak nálunk. Más dolguk volt. Védték a hazájukat. Ha valaki ismer, hát az tudja rólam, hogy én aztán ha tehetném mindenen, és mindenkin segítenék. A párom és a barátnőm szerint én magam vagyok a Világbéke. Ezzel cinkelnek. De sajnos, még nekem, a 'világbékének' is észre kell vennem, hogy ezek az emberek nem kellenek nekünk. 10-ből 9 nem tisztességes szándékkal jön. Ezektől az emberektől nem a segíteni akarás érzése lesz úrrá rajtam. Ők NEM háborús menekültek. Ők minket akarnak azzá tenni.


Anita Király - Siklós, Baranya megye”

                 kerites_attorese.jpg


Nem kívánom hosszasan elemezni a fenti levelet, mert a tömörségében és pontos leírásában minden benne van, amit erről a problémáról mondani kell. Két dolgot azonban mindenképpen le kell írnom. Az egyik az, hogy bár én tényleg nem szeretem Orbán Viktort, mégis azt kell mondanom, hogy Magyarországnak óriási szerencséje volt akkor, amikor 2015-ben éppen ő volt a kormányfő. Ne tessék ezt a kormányfő előtti meghajlásként, különösen pedig behódolásként értékelni, de ma már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott az, hogy az akkori, tehát a 2015-ös és a későbbi intézkedései a migráció ügyével kapcsolatban, mindenképpen Magyarország érdekeit szolgálták. Az ettől eltérő probléma, hogy ez jól beleillett a saját kommunikációs stratégiájába és milliárdokat áldozott arra, hogy a migrációellenes gyűlöletkampányát közreadja, ami nyilvánvalóan a 2018-as választási győzelmét is nagyban elősegítette. Nagyon hiányoznak most ezek a milliárdok, hiszen lenne máshol is helye annak, de Orbánt utólag ennek megfelelően kell tudomásul venni. Azt nem mondanám, hogy még így is megérte hazánknak az, hogy Magyarországot elkerülte a migrációs invázió, hiszen nem tudjuk azt, hogy a gyűlöletkampány nélkül mi lett volna a végeredmény. Azt viszont biztosan állítom, hogy egy balliberális kormány esetén feltehetően sok ezer menekültet fogadtak volna be, ami egyéb problémák jelentkezése mellett egyúttal behatárolhatta volna a gazdasági fejlődésünk lehetőségeit is. Mindezzel csupán azt akarom mondani, hogy az Orbán-kormány elmúlt négy évét sokkal differenciáltabban kell elemezni és értékelni.

 


A másik dolog, amit nem lehet szó nélkül hagyni, az az illegális migrációt elősegítő szervezetekkel szemben hozandó törvény, az ún. Stop Soros törvény. Sokan, főként majd a balliberális ellenzék, ezt a civil szervezetek elleni nyílt támadásként fogja értékelni. Nem kívánok még a törvény megalkotása és részletes megismerése előtt véleményt mondani erről, de egyet biztosan állíthatok: ha ez a törvény valóban a tömeges migráció megfékezését és a menekültek törvényes befogadásának elősegítését fogja szolgálni, akkor nem lehet ellene kifogást emelni. S ha ezt tekintjük, akkor a választók elég bölcsek voltak ahhoz, hogy ismét kétharmados parlamenti többséget adtak a Fidesznek, mert így minden külső támogatás nélkül, önállóan, a saját politikai céljaiknak megfelelően tudják az alkotmányt is módosítani. Ha pedig ezt sikerrel fogják realizálni, és persze az valóban Magyarország távlatos érdekeit fogja szolgálni, akkor jó esély lesz arra nézve, hogy egy későbbi kormányváltást követően a kétharmad hiányában ne tudják azt megváltoztatni a Fidesz beleegyezése nélkül. Röviden: egy alkotmánymódosítás hosszabb távon biztosítani fogja a migrációs invázió megfékezését, illetve a menekültek törvényes befogadásának a lehetőségét, ami nyilvánvalóan Magyarország távlatos céljait fogja szolgálni. Így hazánk megmaradhat keresztény nemzetállamnak és a magyarság sem fog felolvadni más nemzetek és kultúrák olvasztótégelyében. Ha ez nem lehet az Orbán-kormánynak a legnagyobb érdeme, akkor mi tekinthető annak?

 


Mindezek azonban azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy az ellenzéknek nincs és nem is lehet más feladata, mint ezt a célkitűzést támogassa. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ne illessék kritikával, hiszen végül is ellenzéki pártokról van szó. De az alkotmánymódosítás távlatos céljait mindenképpen magukévá kell tenniük, mert ezzel is a saját nemzetük sorsa alakulásának elkötelezett híveiként jelenhetnek meg a választóik előtt. Márpedig ez a további létüket is meghatározhatja, hiszen láthattuk azt, hogy korábbi ciklusban mutatott hezitálás a migráció ügyében döntően befolyásolta a 2018-as választási vereségüket. Az nem jelent megalkuvást a mindenkori hatalommal, ha a nemzet sorsát alapvetően befolyásoló intézkedéseikre igent mondanak.

 



Debrecen, 2018. 05. 30.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr2314011876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sándor Aszalós 2018.05.30. 13:02:53

Mintha maga Orbán írta volna. Förtelem.

Glock Lee 2018.05.30. 15:33:01

A történelem során lezajlott..egyik háborút sem lehet, szabad összehasonlítani...az idézett levél írója...nagyjából, tisztázott körülmények között..élte meg a háborút..Tisztán látszottak a délszláv háború résztvevőinek érdekei..látszott az ellenség is.. Nyilván...a háborús menekülteken a Szírekről beszél...A Szíriai háború...teljesen más, mint amikor (a teraszon állva az ember hallotta, sőt látta a bombák hangját és fényét, mert a 'szomszédban' háború volt.) A világ ezen a felén...a háború szó...más értelmet nyer.. az egymást bombázó sokszor ismeretlen felek...az orvosi ellátás hiánya...az orosz eredetű gáztámadások és kísérleti fegyverek...a gyermekgyilkos diktátor...ne..ragozzuk...tovább...
A kerítés...hazánk határán nem más...mint egy befejezetlen önkielégítés...nem ez miatt..lett kisebb a hazánkon átvonulók száma..hanem a felismerés miatt..hogy sosem voltunk "célállomás" és tranzitnak sem vagyunk jók..Mit is adhatna, az egyik nyomorban lévő..a másiknak ? Ezzel egy időben... és jól megfontolva...hályog került a társadalom szemére....amely, tökéletesen elfedi..saját diktátorunk nemzet kifosztási programját..minden rémálmunk valóra vált...egy évtized alatt sikerült...az információáramlás lehetőségeit annyira korlátozni...hogy a társadalom...immár...szó nélkül kifordítja saját zsebeit...mielőtt az azonosítókártyás....névvel és címmel ellátott "nemzeti rabló" elvehetné tőle a megélhetését...Kedves Szabolcs ! Az írásai rendre...valamiféle képzelt kritikai felhanggal jönnek létre...hogy aztán a gondolatmenet és az írás elején beígért "szabadság-illúzió" egy rövid repülés után...katapultáljon... után....behódoljon...elenyésszen...

Jakab.gipsz 2018.06.01. 21:25:55

Tarski, helyesen látja a dolgokat.

@Glock Lee: "szabadság-illúzió" ? @Sándor Aszalós: "förtelem" ?

Önök szerint a gondolkodó ember, szabadsága és az igazság felismerése ! Förtelem, a kimondott igaz szó szabadsága: illúzió.

Kik maguk és mit akarnak ? A gyűlölködésüket leszámítva.

Sándor Aszalós 2018.06.02. 08:47:18

Társki, nem először ir butaságokat, de ez az írása egyszerűen csak förtelem. Mintha a fidesznyik pártközpont propagandistája írta volna. Ennyi.