1956 céljairól

2018. június 16. - Tarski

Hatvan éve, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, Magyarország törvényes miniszterelnökét. Ebből az alkalomból egy részletet közlök a “Bibó István” című könyvemből, ami 1956 céljairól szól.

 

 

Manapság meglehetősen sokan félreértelmezik 1956 céljait és úgy állítják be, hogy egy minőségi társadalmi változást, vagy ahogyan manapság mondják: rendszerváltozást kívántak véghezvinni a forradalom demokratikus erői, amit a Szovjetunió és a magyar kommunisták nem engedtek. Ha Bibó gondolkodásmódját az Olvasó megértette, akkor nem gondolhatja azt komolyan, hogy ebben ő maga partner lehetett volna. Ha röviden kell összefoglalnom a társadalom felfogásának lényegét, akkor azt mondhatnám, hogy a létező szocializmusból is egy kicsit, meg a nyugatos modern polgári demokráciákból is egy kicsit akart összevegyíteni. S hogy aztán mi jött volna ki ebből, azt nem tudhatjuk, mert ezt a társadalmat nem sikerült megvalósítani.

 

 


Állításomat bizonyítandó ide hozom azokat a korabeli nyilatkozatokat, kiadványokat, amelyek alátámaszthatják a tételemet, és konkréten megmutatják azt, hogy mit is akartak Nagy Imréék, és vele együtt Bibó István. Elsőként az előző részben idézett 1956 november 4.-én Bibó által kiadott Nyilatkozat-ot idézem szó szerint.


Magyarok!


Nagy Imre miniszterelnök a ma hajnali szovjet támadáskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni már nem tudott. A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megérkezni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedüli törvényes magyar kormány egyedüli képviselője. Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom: Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benne akar élni a keleteurópai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolás mentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, mintha a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta, vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be; a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napig napirenden volt utcai igazságtételeket, valamint ókonzervatív politikai erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését az éppen megalakult kormány rövid úton megszüntethette volna; az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása. A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében. Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter.


Isten óvja Magyarországot!


Budapest, 1956. november 4.


Bibó István s. k. államminiszter.

 

                         bibo_4.jpg


Ebből csak két momentumot akarok kiemelni. Az egyik: Magyarország teljes mértékben benne akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolás mentes társadalom jegyében akarják berendezni – írja Bibó, ami egyértelműen arra utal, hogy a szocializmust, mint politikai rendszert, megtartanák, hiszen az a szabadságot, az igazságosságot és a kizsákmányolás mentes társadalmat valósítja meg. S ez az álláspont nem csupán azért alakult ki, mert nem tartották még időszerűnek a keleti blokkból való kiugrást, hanem azért, mert Nagy Imre is és Bibó István is hitt a szocializmusban. Pontosabban egy olyan szocializmusban, amelyben a szabadságjogok nagyobb tárháza áll majd az emberek rendelkezésére. S ez a legvilágosabban majd csak
Az európai társadalomfejlődés értelme című tanulmányában jut kifejezésre.

 

 

 


A másik kiemelésre méltó momentum az, hogy az orosz hadsereget megszállónak titulálja. Tehát ez már eltér attól a minősítéstől, amit például
A magyar demokrácia válsága című tanulmányában kifejtett: ott még néphadseregként jellemezte, amelyik nem úgy lépett fel, hogy világnézetileg át akar gyúrni, vagy meg akar nyerni. Pedig tudjuk, hogy 1945-ben és 1956-ban ugyanaz az orosz Vörös Hadsereg szállta meg hazánkat, és erőltette ránk a proletárdiktatúrát. Magyarán: a nemzeti függetlenség iránti vágy akkor még teljesen megalapozatlan volt úgy belpolitikailag, mint külpolitikailag. Ez a politikai tévedés pedig Nagy Imre és társainak, közöttük Bibó Istvánnak is a tragédiájává vált.

 

 


A következő dokumentum Magyarország új társadalmi rendjének kialakításáról szól, amelyet december 8.-án adtak ki. Ez egy tervezet volt, amit a
Petőfi Párt készített, de a szerkesztés, és az okmányhoz Bibó által oda írott szöveg egyértelművé teszi azt, hogy Bibó műve volt. Ezt a dokumentumot több párt, és civilszervezet áttanulmányozta és jóváhagyta, tehát lehet úgy tekinteni, hogy ez az akkori politikai célokat, és a főbb irányvonalat tükrözte. Magát a dokumentumot több helyre is elküldték, így lefordítva Andropov moszkvai nagykövetnek, az indiai nagykövetségnek, illetve Dobi Istvánnak. Ebből csak egy részt idézek:

 

 


Szükségesnek tartjuk, hogy Magyarország demokratikus pártjai és forradalmi tényezői forradalmi nemzetgyűlést hozzanak létre, amely alkotmánytörvény hatályára emeli az ország államformájára, kormányzására' és társadalmi rendjére vonatkozó alábbi alapelveket:

1 A magyar köztársaság legfőbb állami szerve a demokratikusan megválasztott országgyűlés, az e nyilatkozatban körülírt állami, társadalmi és gazdasági rendet elfogadó pártok részvételével. Hatékony garanciákkal kell biztosítani a bírói függetlenséget, a szabadságjogok teljességét, közöttük a törvény előtti egyenlőséget foglalkozásra és származásra tekintet nélkül, a sajtó- és véleményszabadságot, valamint a vallásszabadságot.

2.Az ország társadalmi és gazdasági rendjének alapja a termelőeszközök döntő részének társadalmi tulajdona. Ennek megfelelően az 1956. október 23-án állami tulajdonban lévő bányák, gyárak, bankok és egyéb nagyvállalatok társadalmi tulajdonát továbbra is fenn kell tartani.

3. Az 1945. évi földreform során juttatott ingatlanok tulajdonjoga érintetlenül megmarad, de a földtulajdon megengedett felső határát az egy család által, idegen munkaerő rendszeres igénybevétele nélkül megművelhető földterület szabja meg.

4. parasztság, a kisiparosság és általában minden gazdasági tevékenység számára teljes mértékben biztosítani kell az önkéntességen alapuló szövetkezés és egyéb gazdasági célú társulás lehetőségét, a nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek biztosítása érdekében.
5. A magánvállalkozás a képesítési szabályok és a gazdasági élet tervszerű irányításából következő korlátok között szabad. A magánvállalkozások által foglalkoztatható alkalmazottak számát törvényhozási úton kell korlátozni.
6. Törvényesen biztosítani kell a munkások és alkalmazottak számára az önkéntességen alapuló szakszervezetek alakításának szabadságát, a szakszervezeteknek kollektív szerződések kötésére irányuló és egyéb érdekvédelmi jogkörét, a parasztság, a kisiparosok, kiskereskedők és szabad foglalkozásúak számára pedig megfelelő érdekvédelmi szervezetek alakításának szabadságát.
7. Az állami vállalatok dolgozói számára törvényesen biztosítani kell, hogy a munkástanácsok útján irányítóan részt vehessenek a vállalatok igazgatásában, továbbá, hogy részesedhessenek a vállalatok működésének anyagi eredményeiből.
8. A múltban elkövetett törvénytelenségek anyagi kihatásainak jóvátétele nem irányulhat a kárt szenvedettek korábbi vagyoni és jövedelmi helyzetének, különösen pedig a kizsákmányolás lehetőségének a visszaállítására. A jóvátétel mértékét a kárt szenvedettek viszonyainak, a méltányossági szempontoknak és az ország gazdasági helyzetének figyelembevételével, törvényes szabályozás alapján, bíróság állapítja meg. Az önkényes egyéni elégtételszerzést minden eszközzel meg kell akadályozni.
9. A kibontakozásig elkövetett politikai hibák és következményeik megítélése a kiengesztelődés szellemében történjék. Senkit ne büntessenek olyan cselekményért, amelyet becsületes politikai meggyőződésből követett el. A halálbüntetést el kell törölni.
Az 1–9. pontokba foglalt elvek sérthetetlenségét megfelelő alkotmányjogi biztosítékokkal kell alátámasztani oly módon, hogy a fenti elveket tartalmazó alkotmánytörvények 5 évig egyáltalán nem s az után is csak a törvényhozásnak és ezt követően a népszavazásra jogosultaknak legalább kétharmados többségével lehessen módosítani. Nem működhetik olyan politikai párt, amely az e törvényekkel meghatározott állami, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatását tűzi ki célul. Végül független alkotmánybíróságot kell létesíteni, melynek joga és kötelessége lesz az alkotmánytörvényekbe ütköző jogszabályokat érvénytelennek nyilvánítani, a politikai pártok működését engedélyezni, vagy működési engedélyüket megvonni.



 


Már az első pontból kivehető, hogy az új kormány szakítani akar a Rákosi-korszak egypárti rendszerével, és a politika befolyás alól mentesíteni akarja a bíróságot, a sajtót, továbbá a szabadságjogokat kiteljesítené, megvalósítaná a vallásszabadságot, és így tovább. Mindezek egy modern polgári demokráciához való közeledést sejtetik. Ezeket a pozitív mozzanatokat azonban máris agyoncsapja a második ponttal, amikor is kinyilvánítja a termelőeszközök (micsoda marxista terminológia!) döntő részének társadalmi tulajdonát. Ez a kettő így azonban egy vegyes felvágotthoz hasonlít, és nehezen képzelhető el az, hogy hosszabb távon működőképessé válna. A többi pont már csak azokat az intézményeket érinti, amelyeknek minden demokratikus berendezkedésű országban működnie kell, és úgy kell működnie, ahogyan azt Bibó leírta. Mindezek persze azt is mutatják, hogy valóban különbözött volna ez az új társadalom a Rákosi-rendszertől, de az alapvető problémát, vagyis a tulajdonlás kérdését nem oldotta volna meg. Ezen a téren még a szabadságjogok nem tudtak volna teljesen érvényesülni, tehát a többségi állami tulajdonlás megmaradt volna.

 

 

 


Végezetül idézek Bibónak egy olyan 1957 elejére datált gépelt tanulmányából, amelyik ugyan nem került a nyilvánosságra, de ebből is tudomást szerezhetünk az akkor kialakult nézetekről, tervekről. Előzőleg tudnunk kell azt, hogy a forradalom vezetői az országgyűlési választást csak egy idő elteltével gondolták végrehajtani, amely alatt az alapvető elveket szerették volna tisztázni. A forradalom tehát jogot formál arra, hogy az új magyar demokrácia és parlamentarizmus közös platformját még az általános választások előtt bizonyos kérdésekben megszabja.
Egyetértés van a tekintetben, hogy ennek érdekében valamiféle forradalmi alkotmányozó gyűlést kell összehívni, mely alkotmánytörvény hatályával leszögezze a forradalom közös alapelveit, amilyenek a köztársasági államforma, a parlamentáris demokrácia, a szocialista vívmányok fenntartása, így a földreform, a nagyüzemek társadalmi – nem szükségképpen állami – tulajdonban maradása stb. A magyar forradalom ezzel a megkötéssel nem tenne mást, mint követné a nagy történelmi forradalmak példáját, amelyek szintén kizárták – sokszor a fentieknél sokkal szűkkeblűbben – a demokratikus szabadság platformjáról azokat az álláspontokat, amelyek a győzelmes forradalom ideáljait egyáltalán kétségbe vonták, így pl. a holland és angol forradalom a katolikus abszolutizmus álláspontját, az amerikai és francia forradalom a monarchista álláspontot stb. Ahhoz, hogy egy ilyen megkötés ne legyen a szabadság megölője, az a fontos, hogy a közös platformon az ország túlnyomó többsége elférjen, a felnövő következő generáció pedig teljességgel magáévá tegye. A magyar forradalom esetében ez biztosítva van.

 

 

 

Ebben is világosan olvasható, hogy az akkori politikai vezetők nem gondoltak arra, hogy a szocialista vívmányokat feladják, bár itt nem derül ki az, hogy ezen mit kell érteni. Ugyanakkor itt szintén láthatjuk azt, hogy egy többpártrendszeren alapuló modern parlamentáris demokrácia kialakítására törekedtek.

 

 


Tehát Bibónál (és az 1956-os hősöknél) megvolt egyrészt a szocializmushoz való kötődés, de ugyanakkor megvolt másodszor a modern polgári demokrácia utáni sóvárgás is. Ezt a kettősséget Bibó amint látni fogjuk, a későbbiekben sem vetkőzte le, ami ma már belső ellentmondásossá teszi a társadalomfilozófiáját. Ezt a kettősséget kitűnően jellemzi
Balog Iván: Ki volt Bibó? című előadásában (Elhangzott Szegeden, az Évfordulós arcképcsarnok kiállítás megnyitóján, 2009. szeptember 04- én.) Igazából nincs újabb Bibó-felejtés, de csak azt tudjuk feldolgozva megőrizni emlékezetünkben, amit megértettünk – és egyvalamit nem gondoltunk át. Azt, hogy Bibó és 1956 örökségének felelevenítése nem a rendszerváltást alapozták meg, hanem a kádárizmus felszámolását. Azét a kádárizmusét, amely a forradalmat hazug módon ellenforradalomnak minősítette, és álnokul azzal vádolta, hogy restaurálni akarja a kapitalizmust. Az igazság viszont az, hogy Bibó 1956 után nem is engedte volna a választáson indulni azokat a pártokat, amelyek vissza akarták volna állítani a nagy magántulajdont. Ezért lehetett az ő nevét a zászlóra tűzve megdönteni a kádárizmus alapdogmáját, az „ötvenhatban restaurációs jellegű ellenforradalom volt” tételt. De ugyanezért lehetett Bibóra hivatkozva 1989-ben megkísérelni elodázni az államszocializmus teljes felszámolását is! És ugyanezért nem lehet(ett) rá építeni a nyolcvankilences rendszerváltást, amely visszaállította a nagytőke uralmát. Lehet igent mondani a rendszerváltásra, és lehet Bibó hívének lenni, de a kettőt teljesen összeegyeztetni nem, mert a demokratikus szocialista Bibó alapján állva ma nem lehetne hazánkban polgári demokrácia. Ha a bibói hagyatékot magunkévá akarjuk tenni, akkor ezekben a kérdésekben is tisztán kell látnunk, mert máskülönben csak a nosztalgiázás marad (kiemelések tőlem – Sz. Sz.).

 

 

 

 

 

Debrecen, 2018. 06. 16.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr9314051516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.06.22. 14:56:24

T Tarski !

Nocsak, nocsak.

Ismét nincs nagy tolongás, ami azt sejteti, hogy gondolkozni is kellene, mielőtt az "irányváltás" és az ezt követő "1956 céljairól" cikkeidről, elbeszélgethetnénk.

Ha már egyszer tetemre hívod Bibót. Azt sem ártana figyelembe vennünk, kikhez beszélt, kiknek írt, Bibó, azaz milyen műveltségi szinten állt 1956-1964 között Magyarország népe. És mégis, az eltérő életkori, kulturális sajátságosaik, ellenére is, mindenkinek, egy dögunalmas polgári jó lét volt az álma, és letojta az aktuális ideológiát, mint eszközt.
Az asszonyok pedig, teknő helyett mosógépre vágytak, nem pedig egyenjogúságra.

Szóval hagyjuk meg, a társadalom fejlesztési süket dumát, a párt funkcionáriusoknak, aktuális nevén a " a civil nyilvánosság hatalmának". .

Nos ha az Orbán kormány azt a polgári nyugalmat és a keresztény demokráciát ígéri, nincs értelme gáncsoskodni vele.
Sajnos koránt sem ennyire egyszerű a helyzet, azért mert, a globális válságot nem mi a magyarok robbantottuk ki, hanem a szövetségeseink.

Viszont a felelősségünk egyetemleges, azaz a magyarság és a fejlett nyugatias, piacgazdaságú államok felelőssége egyetemleges.

A globális válság lényege pedig az, hogy valami átkozottul nem stimmel a neoliberalizmus piacgazdaságának elmélete, benne a globálisan nyitott társadalom elmélete és az elénk táruló valóság között.