Rongyrázás

2018. szeptember 08. - Tarski

Zacher Gábor eltávozása a Honvédkórházból ismét egy kavicsot dobott abba az állóvízbe, ami korábban sem volt állóvíz, mert állandóan az aktuális ellenzék támadásainak a középpontjában állt, és mondjuk ki, hogy az nem volt sohasem alaptalan. Az orvos a kórház sürgősségi osztályát vezette, ami mindig egy olyan részlegnek volt tekinthető, hogy ott az orvosoknak és az ápolóknak folyamatosan harckésznek kell lenniük, hogy egy katonai hasonlattal éljek. Ehhez persze megfelelő orvosokra és sok pénzre volt szükség, amit sem korábban, sem ma nem kapott meg ez az osztály. Zacher Gábor pedig éppen ezekre hivatkozott akkor, amikor beadta a felmondását. Az csak később derült ki, hogy maga a kórház nem tartott igényt arra, hogy a szakember tovább dolgozzon ott.

 

Bárhogyan is történt, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy: Zacher elment, de lesz neki munkahelye máshol és lesz, aki a sürgősségi osztályon átvegye a munkáját. Ez nyilván megfelelően el fog rendeződni, csak éppen az a probléma, ami miatt ez az egész ügy kirobbant, belátható időn belül semmiképpen sem fog lényegileg megváltozni. A fő probléma ugyanis magával az egészségüggyel van, amit a jelek szerint a mai hatalom az elmúlt 8 éves regnálása során sem tudott nemhogy megjavítani, de annak gondjait csökkenteni sem. Van néhány olyan probléma, amit még ha akarná sem tudna megoldani legalábbis rövidtávon, mert ez hazánk társadalmi, politikai, gazdasági, és kulturális fejlődésével vannak összefüggésben. Ezek közül most csak egyet emelek ki: Magyarország gazdasági fejlettsége messze elmarad a nyugat-európai országok fejlettségétől. Ebből következően hazánk egyszerűen nem tudta felvenni a versenyt olyan területen, mint az egészségügyre fordítható pénzek menyisége, aminek nyomán más országok egészségügye lényegesen fejlettebbé vált, mint hazánké. Ez nyilván megmutatkozott abban is, hogy az ott dolgozó orvosok és szakápolók jövedelme lényegesebb magasabb, munka- és életkörülményei pedig kimagaslóan jobb volt, mint itthon. S midőn az Uniós tagságunk lehetővé tette azt, hogy az orvosok más országokban vállaljanak munkát, nem haboztak és tömegesen vándoroltak ki az Unió más tagállamaiba. Mondom, ez egy objektív tényező volt, amivel nem lehetett és a későbbiek során sem lehet mit kezdeni, egyszerűen tudomásul kell vennünk, és ennek tudatában kellett volna a hazai egészségügyet fejleszteni.

 

Emellett az objektív tényező mellett azonban voltak és persze vannak olyan egyéb más tényezők, amihez csupán politikai akarat kellett volna a kivitelezéséhez. De az Orbán-kormány elmúlt 8 évében ez nem volt meg, ezért juthattunk abba a helyzetbe, hogy nemhogy csökkent volna az egészségügy terén Magyarország és a fejlett nyugat-európai országok közötti színvonal különbség, hanem minimum konzerválódott, de inkább mondanám azt, hogy növekedett. A Zacher Gáborral történtek csupán ezt az állapotot jelezték. Az alábbiakban arra kívánok példákat mondani, hogy melyek voltak azok az önként vállalt intézkedések, amelyek elszívhatták az egészségügytől (is) a pénzeket. Előzőleg azt kell exponálnom, hogy szemben a korábbi kormányokkal, amelyek elkapták a világgazdasági válságot, aminek nyomán kevés pénz állott az egészségügy kiadásainak megfinanszírozására, nos, ezzel szemben az Orbán-kormány 2013 után már a konjunktúra időszak gazdasági fellendülését élvezhette. Ma már ott tartunk, hogy a 2018-as előrejelzés szerint a GDP növekedése 4,8%-os lehet, tehát volt és van miből gazdálkodnia a kormánynak. Az nem lehet mérce, hogy mennyivel többet fordítottak az egészségügyre a 2010 előtti állapotokhoz viszonyítva, mert akkor még tombolt a világgazdasági válság. A mérce inkább az lehet, hogy mennyivel többet fordíthattak volna erre a fontos területre, de nem tették.

                    zacher_gabor.jpg

A pénzszórás első példája nyilván a stadionok építése lehet. Itt most természetesen nem azt fogom kifogásolni, hogy egyáltalán építettek stadionokat, hanem azt, hogy mennyit és hol. Csupán politikai döntésnek kellett volna lenni ahhoz, hogy ezek számát mérsékeljék és olyan település ne kapjon stadiont, mint Felcsút, amelyik bár a kormányfő gyerekkori otthona, de lélekszámát tekintve nincs szüksége stadionra. Egyszerűen arról van szó, hogy túl sok stadion épült, aminek a megépítése is rengeteg pénzt igényelt, és mellé még az üzemeltetési költsége hosszabb távon sem fog csökkenni, tehát folyamatos kiadást jelent. A rossz szájízünket az megédesíthette volna, ha ennek a megaberuházásnak lettek volna kézzelfogható eredményei például abban, hogy a labdarúgó csapataink egy osztállyal feljebb léptek volna akár csak az európai porondon. De nincs és belátható időn belül nem is lesz olyan klubunk, amelyik tartósan benne lenne csak az európai legjobb 16 csapat között.

 

A második példát szintén a sport területéről hozom: a 2024-es olimpia megrendezése iránti erőfeszítéseket. Azt már korábban tudtuk, hogy egy ilyen rendezvény nem biztos, hogy anyagi sikert fog hozni, ezért ezeket általában módosabb országok, városok szokták megpályázni. Ám a magyar kormányfő rongyrázási szindrómában szenvedve mégis megpályázta azt, és tetemes pénzeket fektetett abba. Csak az olimpiával kapcsolatos népszavazási kísérlet sikere indította arra, hogy lemondja a pályázatot. Ha ez nem lett volna, akkor sokkal több pénz folyt volna ki a kormány kezéből. De ki mondja meg azt, hogy ténylegesen mennyi pénz ment el feleslegesen erre a kis intermezzóra és e helyett milyen fejlesztéseket lehetett volna az egészségügyben megvalósítani.

 

A harmadik példám a „vizesvébé” megrendezése. Azt tudjuk, hogy ezt a magyar kormány önként vállalta magára. Itt most nem is a megrendezés körülményeiről beszélek, mert azzal szerencsére nem volt baj, hanem arról, hogy ezt sem volt kötelező felvállalni, csupán politikai döntés volt arról, hogy mi rendezzük meg. Itt most a nagy kérdés az, hogy mi hozott volna többet a konyhára: a vébé megrendezése, amelyik végül is még a 2016-os olimpia eredményeit sem hozta, vagy az egészség fejlesztése, ami viszont sok honfitársunk egészségén javíthatott volna. A válasz egyértelmű, hiszen nincs fontosabb dolog az emberek egészségénél, és ezt a tételt még egy öntelt, exhibicionista kormányfőnek is tudomásul kell vennie.

 

A példákat természetesen tovább lehetne sorolni, de a lényeg az, hogy lett volna elég sok pénz arra, hogy az egészségügy állapotán javítsanak. Ennek, túl az egészségünk megőrzésén, több jó hozadéka lett volna. 1. kevesebb betegünk lett volna, ezért több munkáskéz lenne a nemzetgazdaságban, és nem küzdenénk az állandó munkaerő hiányával. Ennek anyagi vonzatát talán senki sem számolta még ki. 2. kevesebb orvos és szakápoló ment volna ki Európa más országaiba dolgozni, ezért ma feltehetően nem kellene olyan súlyos orvoshiánnyal számolnunk, mint ténylegesen. 3. mindezek és a jobb eszközállomány lecsökkenthette volna a betegek várakozási idejét a szükséges kezelés elvégzéséhez, ami kevesebb elhalálozáshoz vezethetett volna, így az jobban szolgálhatta volna a nemzetgazdaság érdekeit is. 4. az egészségügy terén felmutatott fejlődés csak fokozta volna a hatalom iránti bizalmat, tehát a politikai haszna sem maradt volna el. Azonban ezeket a pozitívumokat a kormány nem tudta besöpörni, ezért az ellenzék számára egy kézzelfogható és valós kritikai lehetőséget szolgáltatott. Nyilván komolyan kell ezeket a kritikákat kezelni, és nem szabad azzal sem lesöpörni az asztalról, hogy ők bizony még kevesebbet tettek az emberek egészségéért. Az emberi egészség túl fontos ahhoz, hogy abból a politikusok presztízskérdést faragjanak, és nem válhat annak mércéjévé sem, hogy melyik kormány tett többet honfitársaink egészségének megőrzéséért.

 

Debrecen, 2018. 09. 08.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr3214228947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

János Maurer 2018.09.09. 11:02:35

Hm.
Az itt feltárt problámák halmazából következik pár kérdés:
1. Jó nekünk az, hogy ilyen gondolkodású ember/ek irányítják az országot?
2. Jó nekünk az, hogy országunk állapota ilyen jövő elé néz?
3. Jó nekünk az, hogy népünk ilyen gyonosz és gyűlölködő lett?
Lehetne még nagyon sok kérdést feltenni de minek, hisz látjuk/tapasztaljuk miben és hogyan élünk. Mármint a töbség.
Ez addig nem fog változni ameddig ilyen az országunk, benne népünk.

Jakab.gipsz 2018.09.10. 13:15:17

@János Maurer: Hm.

1. Neked elgurult a gyógyszered, azért a jobb megoldások keresése helyet, gyűlölködsz.

2, Az EU-tól "pántlikázott pénzek" érkeztek, a konvergencia program keretében, ha ezek hatékonysága gyenge, kéretik a brüsszeli polpibürőnál reklamálni.

3, A "sürgősségi kórház", amcsi kreálmány, talán ha nem majmolva vettük volna át, hanem átgondoltan, kevesebb konfliktus keletkezett volna.

4, Tarski folyton azt szajkózod, a szuverenitásunkat Brüsszelre bíztuk, kezdd náluk a reklamációt elsősorban a globalizmus gazdasági társadalmi válság okait megvilágítva. Ugyanis ezt a probléma halmazt, nem Orbán és a Fidesz okozta.