Az elmúlt hét szombaton a Jobbik megtartotta a soron következő XX. kongresszusát. Fontos eseménynek kell tekintenünk ezt, de nem a tartalma és a mondanivalója miatt. Ez volt ugyanis az első kongresszusuk, amikor már nem tudhatták a soraik között a radikálisokat és túl voltak egy harmadik megalázó választási vereségen. Az előbbit, vagyis a radikálisok kiválását azért kell kiemelnem, mert a Toroczkay László által létrehozott Mi hazánk párt létrejöttével nyilvánvalóan gyengült a párt, ami egyebek mellett a közvélemény kutatási adatokban is megnyilvánult. Ezzel a mostani kongresszussal megítélésem szerint egyfajta üzenetet küldtek a még megmaradt támogatóiknak, hogy még léteznek és nem adták/adják fel a harcot a győzelem érdekében. Egy megalázó harmadik választási vereség utáni kongresszusnak pedig azért van óriási jelentősége, mert újjá lehet rendezni a sorokat és lehetőség van arra, hogy új irányokat szabjanak meg a további politikai küzdelemben.
Tehát nagyon is okos dolog volt szerintem egy ilyen kongresszusnak a megtartása, csupán az a kérdés, hogy ezzel mit értek el. Azt ugyanis ma már nem lehet nem megtörténtként kezelni, hogy a radikálisok egy új pártban folytatják tovább a politizálást. Ennek többszörösen rossz hozadéka lesz. Egyrészt innentől kezdve egymás riválisai lesznek a meglévő választók megtartása, illetve az új választók megszerzése miatt. Másrészt egyfajta eszmei harc mélyülhet el a két párt között, ami egyiknek sem tesz jót. Ez már most is keményen jelen van a kommunikációjukban, hiszen Toroczkayék azzal vádolják a Jobbikot, hogy beálltak a liberálisok közé, és végeredményben azok szekerét tolják. Ezzel szemben ők, tehát a Mi hazánk párt képviseli az igazi radikális keresztény nemzeti politikát. Ez a pozícióharc nyilvánvalóan egyik pártnak sem válik a hasznára, és csak a két párt további erodálásához vezethet. Maga ez a tény pedig azt eredményezheti, hogy sem a Jobbik, sem pedig a Mi hazánk párt nem lesz képes olyan támogatottságot felmutatni, hogy a választók komolyan vegyék őket egy esetleges kormányváltás erőiként. Talán mondanom sem kell azt, hogy mindez a Fidesz számára jön majd kifejezetten jól.
Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy egy következő országgyűlési választáson együtt szerepeljenek abban az összefogásban, amit akár a centrumban lévő, akár pedig a baloldalon helyet foglaló pártokkal közösen hoznának létre. Ezzel ugyanis egyrészt magát azt a tényt tennék elfogadhatatlanná, hogy gyökeresen más eszmei alapokon állnak ezen pártokhoz viszonyítva. Másrészt feleslegesnek tüntethetik fel azt, hogy éppen eszmei okok miatt váltak ki a Jobbikból és nem játszott közre semmi személyes sértődöttség Toroczkay László részéről. Persze, amikor majd a választásra kerül a sor, lehet azzal érvelni, hogy csak így lesz lehetőség arra, hogy leváltsák a hatalmat, és kormányra kerüljenek, de ezzel semmivel sem fognak többet tenni, mint a korábbi választások összefogása alkalmával tett az ellenzéki pártok egy része. Az sem hozott változást és egy feltételezett későbbi összefogás sem fog kormányváltást eredményezni. De meglesz az a rossz következménye, hogy mindkét párt képes volt feladni a saját eszmeiségét és lepaktálni a balliberális ellenzékkel. Belátom, hogy nagy gond lesz ez mindkét párt részére, de nekik kell azt eldönteni, hogy megtartják-e a szűzies tisztaságukat az eszmeiség terén, vagy pedig belépnek-e egy sehová se vezető ellenzéki összefogásba.
A Jobbiknak azonban van további problémája az eszmeisége terén. Amint azt Sneider Tamás pártelnök mondotta, a Jobbik megmarad keresztény nemzeti pártnak. Ez rendben is volna, hiszen minden párt saját maga határozhatja meg a politikai identitását. Azzal sincs semmi probléma, hogy a korábbi radikális irányvonalat nem folytatják tovább és közelítenek egy európai típusú keresztény nemzeti értékrendhez. A baj nem is itt van, hanem ott, hogy ilyen párt már létezik hazánkban, amit Fidesznek hívnak és hosszú idők óta vezeti a pártpreferencia listákat, sőt, immár harmadik alkalommal szerezte meg a kétharmados parlamenti többséget. Egy ilyen tömegpártnak az árnyékában lenni és politikát csinálni, meglehetősen nehéz. Itt is az a gond fog jelentkezni, hogy vajon melyik párt fogja jobban képviselni a keresztény nemzeti értékeket. E tekintetben nyilvánvalóan a Fidesznek van előnye a Jobbikkal szemben, hiszen uralja a hazai médiát és mellé még konkrét tetteivel is képes bizonyítani a keresztény nemzeti elkötelezettségét. A Jobbik ezzel szemben csupán egy sajátos retorikát tud szembeállítani, amelyben azt ígéri, hogy ha hatalomra kerül, akkor ezt és ezt fogja csinálni. De ki fog, vagy kik fognak nekik hinni akkor, amikor szinte semmi esélye sem lesz arra, hogy az ígéreteiket számon lehessen kérni tőlük.
Ha tehát reálisan nézzük a Jobbik mai helyzetét, akkor csak azt állíthatjuk, hogy bár megmaradt a pártjuk, de a korábbinál sokkal kevesebb ereje és lehetősége lesz arra, hogy érdemileg beleszóljon a napi politikai küzdelembe, nem is beszélve arról, hogy reális ellenfele lehetne a Fidesznek egy soron következő parlamenti választáson. Ide jutottak Vona Gábor lelépése után és politikusok legyenek a talpukon, ha képesek lesznek a Jobbikot a korábbinál ütőképesebb párttá formálni.
Van még egy probléma, ami mellett nem lehet elmenni. A mostani Jobbikos kongresszuson ellenállást hirdettek meg a mai hatalommal szemben. Az első kérdés itt is az, hogy mindezt kikkel fogják megvalósítani. A fentiek alapján ugyanis nyilvánvaló, hogy egyedül kevesek lesznek ahhoz, hogy komoly erőt mutassanak fel a hatalommal szemben, erre Orbán Viktor csupán legyinteni fog. Egy általános, tehát az egész országot átfogó ellenállást nem lehet megszervezni a többi ellenzéki párt közreműködése nélkül. Itt most megint oda lyukadunk ki, mint fentebb: csak egy ilyen megmozdulás, mondjuk egy országos tüntetés az eszmeiség részbeni feladásával járhat együtt. A kérdés szintén hasonló a fentiekhez: érdemes-e ezt megtenni akkor, amikor egyetlen nagy tüntetéssel nem lehet majd leváltani a kormányt.
De van itt ám további probléma is. A pártelnök ugyanis egyebek mellett a kilakoltatások és a szolgalelkűség elleni küzdelmet jelölte meg fő célokként. Az előbbi nyilvánvalóan jó cél lehet, bár a kilakoltatásokat egyes esetekben nehezen lehet majd megakadályozni, hiszen annak minden törvényi előfeltétele adott lesz. Egy rendpárti Jobbik nem teheti meg azt, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Ennél fogósabb kérdés a szolgalelkűség problémája. Az ugyanis kétségtelen, hogy egyetlen Fideszes politikus sem várta el azt, hogy miattuk bárki szolgalelkűvé váljon. Csupán az egyes személyek váltak azzá, mert vagy ilyen volt a személyiségük, vagy pedig egyéb más körülmények indították arra, hogy önként behódoljon a hatalomnak. A Fideszes politikusok legfeljebb abban lehetnek ludasak, hogy ezeket az embereket gyűjtötték maguk köré és adtak számukra olyan megbízást, ami lehetővé tette a szolgalelkűségük kimutatását. Az igazán magas beosztásokat változatlanul az ősfideszesek uralják, és ez így fog maradni továbbra is, mivel a Fidesz ezeket harci zsákmánynak tekintette mindig és ezután szintén így tekint majd rájuk. Rajtuk kívül azonban mindenkit szolgának, vagy alattvalónak tekintenek, akik hűségesen elvégzik azt a munkát, amit elvárnak tőlük. De azok vessenek rájuk követ, akik nem így cselekednének a helyükben. Hiszen így tettek korábban is a balliberálisok 8 éves uralma alatt és a rendszerváltozás utáni első kormány esetén is. Tehát a Jobbik olyan dolog ellen akar küzdeni, amit korábban alkalmaztak és biztosan lehetünk abban, hogy ezt szintén fogják majd alkalmazni a továbbiakban. Még akkor is, ha netán valami nagy-nagy csoda nyomán ők kerülnének a hatalomra. Az emberi gyarlóságnak, a szervilizmusnak ugyanis nincs határa, amit egy sikerességben érdekelt kormány sem hagyhat figyelmen kívül.
Debrecen, 2018. 10. 03.