A forradalom ismérvei

2018. november 07. - Tarski

Minden év október 23-án megemlékezünk az 1956-os „forradalom és szabadságharc” aktuális évfordulójáról. Az ma már szinte természetesnek vehető, hogy minden mai politikai párt a saját elődjükként tekintenek az akkori hősökre, amivel azt az elhivatottságukat akarják bebizonyítani, hogy kizárólag ők tekinthetők a korábbi forradalmárok jogos politikai utódjának és folytatójának. Ez a kisajátítás nyilvánvalóan mindig a jelenkori politikai célokat szolgálják, és mindig figyelmen kívül hagyják azt az egyértelmű tényt, hogy ma már egészen más történelmi korban élünk és egészen más társadalmi célok elérését kell követnünk. Az akkori politikai aktorok heroizálása pedig néha teljesen indokolatlan, sőt nem egyszer ellentmondanak a tényeknek. Ilyen dolognak tekinthető az, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt az akkori elnyomókkal szemben. Ezt nyilván lehet vitatni, de nem árt néha a tények mögé is nézni. Jómagam legalábbis megkérdőjelezem azt, hogy valóban forradalomról kell beszélnünk, és szintúgy megkérdőjelezem azt, hogy tényleg szabadságharc volt az 1956-os felkelés.

 

Nézzük elsőként a forradalom problémáját. Itt most Hannah Arendt meglehetősen jól ismert definícióját kell említenem. Eszerint:Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését.” Ennél a meghatározásnál máris sok értelmezési bizonytalansággal találkozhatunk. Mi tekinthető változásnak? Mi tekinthető új kezdetnek akkor, amikor a politikai rendszerek fejlődésében kontinuitás és diszkontinuitás tapasztalható? Ez utóbbi kérdés nyilván nem merülhet fel olyan esetekben, amikor egy egészen új politikai rendszer főtípus létrejöttével kell számolnunk, mint amilyen a francia forradalom volt. Ekkor ugyanis tényleg egy új államtípus jön létre, méghozzá a liberális demokrácia, de mit kezdjünk egy olyan esettel, amikor a liberális demokrácián belül alakul ki egy új modell, vagy csupán újabb szabadságjogokat harcolnak ki az emberek? Egy további probléma Arendt definíciójával kapcsolatban az, hogy a „szabadság elérését” abszolút fogalomként és célként értelmezi, de nem jelöli meg azt, hogy ez konkréten mit jelent. Ezzel szemben a szabadságjogok kiteljesülése, szélesedése folyamatos és töretlen volt a politikai rendszerek fejlődése során, tehát minden korban létezett a szabadságjogoknak egy jól körülírható köre, ami az illető politikai rendszert egyértelműen jellemezhette.

 

A definíciós problémákat tovább lehetne sorolni, de inkább térjünk át arra, hogy az 1956-os felkelés miként értelmezhető ennek tükrében. Vajon értelmezhető-e forradalomként az 1956-os történések? Én erre én nem mernék pozitív választ adni. A fő gond ugyanis az, hogy minden 1956-os hős kommunista volt, akik nem kívánták megdönteni az akkori létező szocializmust, csupán egyfajta javítást akartak azon eszközölni. Ez a politikai rendszer modell ugyanis rendelkezett kellő legitimitással, függetlenül attól, hogy a Rákosi-rezsim kemény diktatúra volt. Ezt a legitimitását csupán az 1980-as évek közepére, végére veszítette el, amikor már világossá vált az, hogy a létezett szocializmus nem képes azt az eredményességet produkálni, mint a körülötte lévő fejlettebb nyugati liberális demokráciák. Ebben a korban még olyan nagy tudósok is, mint Bibó István azon a véleményen voltak, hogy a francia forradalomnak szerves folytatása a létezett szocializmus, és ezen alapvetően nem kell változtatni, csupán némi kiigazítást kell eszközölni. De ezek a kiigazítások egyértelműen a nagyobb szabadságjogok biztosítása felé mutattak, ami sokakban azt a képzetet kelthette, hogy ez a felkelés forradalomnak tekinthető. Nem, nem volt forradalom, ha Arendt definícióját tekintjük irányadónak, hiszen ez a megmozdulás nem vezetett „egészen új állam létrehozásához.” S ezt csak az 1956-os felkelés leverése után láthattuk igazán, mert a kádári rezsim lényegét tekintve megtartotta a rákosi rezsim jellemzőit, csupán a kemény diktatúrát felváltotta a „puha diktatúra”. Az a forradalom problémájától elvezet, hogy a kádári rezsim, bár hosszú ideig legitim maradt, normatíve nem felelt meg az akkori fejlett nyugati országok politikai rendszerének. Ha ugyanis az arendt-i definíciót fogadjuk el, akkor csupán az 1989-es új alkotmány létrehozása és bevezetése tekinthető forradalomnak, de ez nem volt erőszakos forradalom. Tehát ebből a szempontból is támadható az arendt-i értelmezés.

                           arendt.jpg

Most pedig térjünk át a „szabadságharc” problémájának elemzésére. Itt most azt mondhatnánk, hogy létezett szabadságharc mégpedig a szovjet gyarmatosítók ellen. Ez azonban ilyen formában nem teljesen igaz. A helyzet ugyanis az, hogy az ország katonai megszállása mellett inkább ideológiai befolyás volt a hazai politikai pártokra, amelyek 1945 után alakultak ki. Erre a befolyásra hangolódott rá a kommunista párt, amelyik végül is 1948-ban átvette a politikai hatalmat, majd 1949-ben létrehozta és bevezette az új politikai rendszert leíró alkotmányát. Ez természetesen tekinthető forradalomnak, csak éppen negatív kicsengéssel, tehát ellenforradalom volt. Azt gondolom, hogy a 20. század közepén Európában már nem lehetett volna egy kommunista rendszert erőszakkal működtetni, ha nem lettek volna hazai kiszolgálói és haszonélvezői. Valójában tehát a szovjet fegyverek árnyékában és a szovjet ideológiai befolyás hatására alakították ki a Rákosi-féle kemény diktatúrát, ebben igazi erőszak nem volt a szovjetek részéről. Sőt, ezen túlmenően még azt állítom, hogy Magyarország megőrizte a nemzeti szuverenitását is, hiszen a legfőbb jogalkotói hatalom változatlanul a hazai parlament maradt. Tehát a fő bűnösök azok az emberek voltak, akik kiszolgálták a szovjet érdekeket és feláldozták a gyorsabb nemzeti fejlődés lehetőségét egy hamis politikai cél, a ködös és tudományosan pontosan sohasem leírt „kommunizmus” megvalósítása érdekében. S ebben a fő célban az 1956-os hősök nem különböztek a régi vágású kommunistáktól, csupán némi javítást kívántak eszközölni a politikai rendszer működtetésében. Ez azonban tényleg a szabadságjogok bővülését tervezte, de olyan mértékű nem lett volna, hogy azzal egy új politikai rendszer főtípus, tehát liberális demokrácia alakulhatott volna ki. Erre azt mondani, hogy forradalom és szabadságharc volt, nos, szerintem ez elméletileg mindenképpen indokolatlannak tekinthető.

 

Hogy ez utóbbi állításomat jobban szemléltessem, most tekintsük a mai Uniós helyzetünket. Magyarország a hivatalon kommunikációval szemben nem szuverén nemzetállam, ezáltal nem független. A létezett szocializmusban viszont szuverén volt, de nem volt független. Most a liberális demokráciának egy orbáni modellje működik, amiben nyilvánvalóan több szabadságjogot élvezhetünk, mint a létezett szocializmusban. Ha mondjuk hazánk kilépne az Unióból, amint azt az Egyesült Királyság teszi, akkor visszaszerezheti a nemzeti szuverenitását és függetlenségét, így maga határozhatja meg a szabadságjogainak azt a körét, amit biztosíthat a nemzetet alkotó közössége számára. Ezt a kilépési folyamatot lehetne-e szabadságharcnak tekinteni? Nem, mivel egyáltalán nem biztos az, hogy egy egészen új politikai rendszer főtípus kialakulásához vezetne és a szabadságjogok köre lényegesen változna. Márpedig Arendt éppen ezekhez köti a „forradalom”, valamint a „szabadságharc” fogalmának az értelmezését. Látható tehát az, hogy meglehetősen problémás a vizsgált fogalmak helyes értelmezésének a kérdése.

 

Azt persze el kell fogadnom, hogy a nagy nyilvánosság számára egy könnyen érthető és jól emészthető fogalmakkal kell jellemezni az 1956-os felkelést, amelyre a politikai szereplők heroizálásával büszkén is kell emlékeznünk. Azt pedig sajnos tudomásul kell vennem, hogy minden politikai párt a saját hasznára akarja fordítani az éppen soron következő 1956-os eseményekről való megemlékezést.

 

Debrecen, 2018. 11. 07.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr7814357595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.