Pluralizmus és emberi jogok

2018. november 14. - Tarski

A liberalizmus mellett a pluralizmus volt az az egyik legnagyobb szellemi áramlat, amelyik az emberi szabadság kiteljesítését tekintette a legfontosabbnak egy politikai rendszer működtetésében. A liberalizmus, ahogyan azt Benjamin Constant elsőként megfogalmazta, alapvető motivációja különbözött a pluralizmusétól: az egyéni szabadságjogok biztosításáért annak érdekében harcolt, hogy mindenki megtalálja az egyéni boldogságát a társadalomban. Ezzel szemben a pluralizmus egy hangos tiltakozás volt az erőszakos egységesítés, a reductio ad unum visszásságai ellen (Horváth Barna: Angol jogelmélet, Pallas Studió – Attraktor kft., Budapest, 2001, 515 – 522. p.)

 

Bár a pluralizmus alapvető motivációja különbözött a liberalizmusétól, mégis sok ponton vannak közös vonásai. A pluralizmus vallja a jelenségek visszavezethetetlenségét, mert a világot folyásában és különféleségében látja, hisz az ember szabadságában és a világ javíthatóságában. A pluralizmus tehát realista. Ugyanakkor az empirizmus is jellemzi, mert a létnek nem az általánosságát vagy totalitását, hanem csak a darabjait, szétválasztott létezőket látja, és szerinte a résznek a viszonya az egészhez csupán esetleges. Könnyen feltételez több világ létezését, és az értelem lényegét nem az egység létrehozásában, hanem a konkrétum és a sajátos keresésében leli. Ilyen módon a pluralizmusban a realista és az idealista elemek szövődnek egybe és alkotnak egy sajátos elegyet, amelyik ennek az eszmei irányzatnak a lényegét adja. „A pluralizmusnak ….jellemzője a jelenség visszavezethetetlensége, a tárgy jelenlétének a szellem teremtő aktusával együtt való hangsúlyozása, a realizmusnak a dialektikával való összekapcsolása, a sajátos konkrétum iránti előszeretet és az empirizmusnak a voluntarizmussal és bizonyos miszticizmussal való vegyülése” - írja Horváth Barna.

 

A pluralizmus egyik legnagyobb képviselőjének Horváth Barna az angol Harold Laski-t (1893 – 1950.) tartja, akinek a jogelméletét értékelő jogpolitikának nevezi. Laski ugyanis a tények realisztikus vizsgálata mellett azok idealisztikus értékmérőkként való alkalmazását követeli. Ezt az irányzatot nyomokban megtalálhatjuk Bibó István korai jogfilozófiai munkáiban is az ún. szinoptikus elméleténél. Itt a tényeket és annak értékét együtt veszik vizsgálat alá és ebből vonnak le következtetéseket. Laski szerint léteznek bizonyos jogosítványok, amelyek a társadalmi életnek azon feltételei, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az egyén megtalálja a legjobb önmagát. A jogosítványok rendszere a sarokpontja annak, hogy létrejöhessen az egyén végső egyetlensége és elszigeteltsége. A szabadság lényege a jogfilozófus szerint a személyiség kifejlődésének akadálytalansága, cselekvéseinek összhangba jövetele önmaga tevékenysége által. A szabadság annak a politikai légkörnek a keresése, amelyben az embereknek alkalmuk nyílik a legjobb önmagukká válni.

 

Horváth Barna szerint Laski gondolatkörének a magja az a vélekedése, hogy az imperatív jogszemlélet mesterségesen megrögzíti és öröknek tünteti fel a társadalom folyton mozgó egyensúlyának azt a különleges pillanatát, amelyet a kormányzottak passzív belenyugvása, vak engedelmessége jellemez. Laski szerint a tekintély gyakorlását „az anarchia árnyéka veszi körül.” A jog nem a hatalom eszköze a politikai céljai megvalósítása érdekében, mert „Az én tevékenységem ad legalitást a jognak.” Ezáltal a hatalom legitimációja is az egyes egyéntől származik. Amivel az egyén találkozik, az pluralisztikus, nem monisztikus. Az egyén nem univerzumban, hanem multiverzumban él. A társadalmi tevékenység szövetségi, nem pedig hatalmi jellegű. A társadalom működéséhez szükséges koordinációt belülről kell szervezni, nem pedig uralmi jelleggel, mivel egyetlen csoport tapasztalata sem elég ahhoz, hogy jól működtesse a társadalmat.

                                                        laski.jpg

Laski elméletéből most nekünk elegendő ennyi is, hiszen jól látható az, hogy az egyén individuumként él a társadalomban és csupán szövetkezik arra, hogy a társadalom normális működéséhez feltétlenül szükséges koordinációt megvalósítsa. Az egyén individuális jellege megegyezik a liberalizmus ember felfogásával, csak éppen egészen más alapból kiindulva jutott el ehhez a következtetéshez. Ám mindkét eszmei irányzat tagadja, de minimum kisebbíti a nemzetnek, mint egy sajátos egésznek, pontosabban egy totalitásnak a szerepét az egyén életében. S ha ebből a kiindulási tételből vezeti le a többi tételeit, akkor nyilvánvalóan negligálja azt, hogy a nemzet is egy multiverzum részének tekinthető, ha a világ összes nemzetállamát tekintjük értelmezési tartománynak. Ilyen módon a nemzetnek, mint egy sajátos totalitásnak is lehetnek értékei, amelyeket világosan megfogalmazhat és elérendő célként tűzhet ki maga elé. Ezek az értékek pedig bizonyos helyzetben (ez maga a realitás) szembemennek más nemzetek értékeivel, különösen pedig az egyes egyén érdekeivel és elérendő céljaival. Ilyen esetekben pedig a konfliktus nehezen kerülhető el.

 

A pluralizmus és vele párhuzamosan a liberalizmus helytelen értelmezése vezethet el oda, hogy egyes szabadságjogokat rosszul értelmezzünk. Az az indok, hogy én egy bizonyos országban tudom a személyiségemet akadálytalanul kifejleszteni, vagy a boldogságomat megtalálni, nem jelentheti azt, hogy az adott nemzetállam, mint létező totalitás értékeit figyelmen kívül hagyjuk. Ha a pluralizmus és a liberalizmus elveit alkalmaznánk a mai népvándorlásra, akkor minden olyan migránst be kellene fogadnunk, aki azt állítja, hogy nálunk tudja a személyiségét a legjobban kifejleszteni, illetve csak itt találhatja meg a boldogságát. Ez pedig nyilvánvalóan a nemzetállam, mint reális totalitás értékeinek és céljainak a semmibevételét jelentené. A pluralizmus és a liberalizmus nem jelentheti azt, hogy minden egyénnek alapjogként megadjuk azt az emberi szabadságjogot, hogy önmaga megválaszthassa azt az országot, amelyben a személyiségét optimálisan kifejlesztheti, boldogságát megtalálhatja. A szabadság nem ezt jelenti, hanem egyebek mellett azt, hogy a nemzetállamok is, mint totalitás szabadon dönthessenek arról, hogy miként élhessék le az életüket, és a társadalmat alkotó egyének miként teljesíthessék ki a személyiségüket, találhatják meg a boldogságukat. Egy társadalom nem egyes emberek individuális matematikai összessége, amelynek a működtetését egymással szövetkezve oldják meg, hanem totalitás, méghozzá olyan totalitás, amelyiknek van hazája, van történelme, van nemzeti hagyománya, önálló kultúrája, és főleg van politikai akarata, amit sohasem lehet nem létezőnek tekinteni.

 

Azt természetesen meg lehet tenni, hogy egyes kormányok átmenetileg figyelmen kívül hagyják a nemzet politikai akaratát, így történt ez például Németországban is a 2015-ös nagy migráns invázió után. De az a hatalom, amelyik ezt tette, arra számíthat, hogy előbb-utóbb kikerülnek a hatalomból, és olyan erők veszik kezükbe a kormányrudat, amelyek jobban figyelembe veszik a nemzet politikai akaratát. Ilyen és csakis ilyen értelemben lehet igaza Laskinak, miszerint a nemzet (és nem az egyes egyén) tevékenysége ad legalitást a jognak. Tehát a nemzet mint univerzum létezik, amelyik ugyan egy multiverzumban működik, de az univerzum sajátosságait, valamint politikai akaratát sohasem lehet negligálni. Így áll össze az univerzum és a multiverzum egysége, amit bár Laski két különböző entitásnak képzelt el, a valóságban azonban nem az.

 

Debrecen, 2018. 11. 14.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarski.blog.hu/api/trackback/id/tr6614371397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.